Forma-1

Max Verstappen nagy győzelmet aratott Kanadában, Hamilton dobogón végzett

Peter Fox/Getty Images
Peter Fox/Getty Images

Majdnem teljesen tisztára sikerült a rajt, egyedül Kevin Magnussen és Lewis Hamilton ért össze egy kicsit, de egyiküknek sem kellett emiatt kiállnia. A brit egyébként nagyon elkapta a rajtot, hamar felzárkózott az élmezőnyre, sőt a verseny végére a leggyorsabb körért is versenyben volt.

Hamilton felzárkózásában azonban szerepet játszott az is, hogy előbb Sergio Pérez, majd Mick Schumacher kocsija is leállt, a a virtuális biztonsági autó idején pedig sokan „ingyen” cserélhettek kereket, Fernando Alonso viszont mindkét alkalommal kint maradt. Többek közt emiatt könnyedén elrobogott a spanyol mellett Hamilton, sőt honfitársa, Carlos Sainz is.

Nagy taktikai csata vette kezdetét a további kerékcserék időzítése miatt, a kifogástalanul rajtoló Max Verstappennek jött ki legjobban a lépés, aki Sainz-cal küzdött az első helyért. Újabb fordulatként azonban Juki Cunoda is kiesett, neki nem technikai gondja akadt, hanem egyszerűen beleállt a falba.

Ezek után már csak 21 kör maradt eldönteni a versenyt, a Red Bull és a Ferrari pilótája pedig nem is kímélték egymást. Végül Verstappen örülhetett az első helynek, Sainz pedig a leggyorsabb körért járó extra pontnak.

A dobogóra Hamilton fért még oda, mögötte George Russell zárt, vagyis a Mercedesnek remekül sikerült a nagydíj. Alonsónak be kellett érnie a hetedik hellyel, míg a hátra sorolt Charles Leclerc ötödik lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik