Forma-1

Fernando Alonso nem fél az esőtől, már az első körben előzni akar

Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Nagy meglepetésre Fernando Alonso indulhat Max Verstappen mellől a Formula-1-es Kanadai Nagydíj második rajtkockájából.

Kapcsolódó
Esős időmérőn Verstappené a pole, Alonso az első sorban
A címvédő holland versenyző a szezonban a második alkalommal nyerte meg az időmérőt.

A hatalmas esőzés alaposan felforgatta a forgatókönyvet, többek között a két Haas is az ötödik, hatodik helyről rajtolhat majd. Az F1 hivatalos oldala is meglovagolta a témát, előhúzott Alonsótól egy vagány idézetet még 2013-ból:

Az eső csak akkor probléma, ha félsz attól, hogy elázol. 

Ezek után talán az sem meglepő, hogy az időmérő után úgy nyilatkozott a spanyol pilóta, hogy rögtön az élre akar állni a versenyen.

„Sokszor előfordult a szezonban, hogy pénteken gyorsak voltunk, de szombatra már nem. Ilyen szempontból ez egy kellemes meglepetés. Az időmérőért viszont nem osztanak pontokat, a lényeg a verseny. A cél az, hogy más az első körben élre álljak, teljes letámadás, aztán jöhet a csata. Nagyon jó lenne vezetni a versenyt”

– mondta Alonso a Formula1.comnak.

A spanyol szerint egyébként más ligába játszik a Red Bull és a Ferrari, de a legjobb öt hely valamelyikéért reális esélyekkel harcolhat. Azt is elmondta, sokszor akkor is visszajutnak az élbolyba a pilótáik, ha megsérül az autójuk és hátulról kell felzárkózniuk, ezért semmit sem jelent Charles Leclerc utolsó soros indulása, vagy Sergio Pérez 14. rajtkockája.

Az első négy helynek így megvan a gazdája, de az ötödik hely már olyan, mintha futamot nyernénk. Valószínűleg ez lehet a reaális célunk.

A Kanadai Nagydíj vasárnap este nyolc órakor kezdődik.

A rajtsorrend

1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)

4. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
George Russell (brit, Mercedes)

5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)

8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik