Forma-1

Gasly autója kigyulladt, Stroll és Verstappen legyalulta egymást

A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas nyerte a Portugál Nagydíj második szabadedzését, ahol a pilóták nem hagyták unatkozni a nézőket.

A pályát újraaszfaltozták a mostani verseny miatt, és már az első szabadedzésen is csúszkáltak a pilóták, ez a tendencia pedig a második edzésen is folytatódott.

A sort Carlos Sainz (McLaren) nyitotta, majd Sergio Pérez (Racing Point) is megpördült az első félórában, amikor a Pirelli jövő idényre szánta gumijait tesztelték a csapatok.

Az idei gumikra visszaváltva aztán Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) is rontott,

és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel (Ferrari) sem akart lemaradni mögötte.

Ez még csak a bemelegítés volt, aztán jöttek a húzósabb események, Pierre Gasly Alpha Taurija például előbb füstölni kezdett, majd lángra is kapott, szerencsére a francia gyorsan ki tudott pattanni.

Az edzést piros zászlóval leállították, majd miután az autót elszállították a pályáról, ismét folytatódott az edzés, ekkor még nagyjából félórájuk volt a csapatoknak.

Aztán pár perc múlva ismét félbe kellett szakítani az edzést, Lance Stroll (Racing Point) és a korábban már Sainzcal is konfliktusba keveredő Max Verstappen (Red Bull) ugyanis összeütközött az egyes kanyarban.

Mindketten gyors körön voltak, és úgy tűnt, Stroll nem észlelte a hollandot, aki persze káromkodva értetlenkedett az ütközés után, mert azt hitte, Stroll a célvonalon áthaladva lezárta a gyors körét, és el fogja engedni. A Racing Point a kavicságyban ragadt, Verstappen azonban vissza tudott kecmeregni a bokszba.

A hektikus edzésen végül ugyanúgy Bottas lett a leggyorsabb (1:17.940 perc perc), mint délelőtt, mögötte Verstappen, Lando Norris (McLaren), Charles Leclerc (Ferrari) és Sainz volt az első öt sorrendje. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nyolcadikként zárt.

A további program:

szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00

 

vasárnap:
futam 14.10

Kiemelt kép: Joe Portlock/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik