Forma-1

Magyar Nagydíj: börtön várhat a karanténszabályokat megszegő Forma-1-esekre

Korábban a témában:

Elég komoly büntetéssel kell majd szembenéznie annak, aki megszegi a Forma-1 Magyar Nagydíjának egészségügyi előírásait. A BBC cikke szerint a brit és az Európai Unión kívüli versenyzők és dolgozók csak a pályán elhelyezett konténerekben, valamint a hotelszobájukban tartózkodhatnak.

Aki ezt megszegi, 15 ezer eurós (bő ötmillió forintos) pénzbüntetést, vagy akár börtönbüntetést is kaphat, írja a BBC.

Ez elég sokakat érint, a mezőny tíz csapatából hétnek is Nagy-Britanniában van a központja, míg a versenyzők közül is többeknek, például Lewis Hamiltonnak (brit), Daniel Ricciardónak (ausztrál) vagy épp Sergio Péreznek (mexikói) is be kell tartania a szigorú szabályokat. Ezek szerint a korábban már említettek mellett csak a versenypályán vagy a hotelben ehetnek, valamint nem használhatják a tömegközlekedést, de még csak nem is taxizhatnak.

F1: 6 milliárdot spórol az állam a Magyar Nagydíjon
2027-ig kormánygarancia van továbbra is a rendezésre, és végre megkezdődhet a pálya felújítása.

Az idei szezon július elején kezdődött az Osztrák Nagydíjjal, a hétvégén pedig ismét Ausztria a helyszín. A Hungaroringre jövő héten látogat a mezőny, majd két hét szünet után két brit futam következik a versenynaptárban.

Kiemelt kép: LEONHARD FOEGER / POOL / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.