Forma-1

Vettel veszélyes helyzetbe sodorta magát a monzai hibájával

Korábban a témában:

A Ferrariból került ki az Olasz Nagydíj pozitív és negatív hőse is, az egymás után második futamgyőzelmét arató Charles Leclerc bearanyozta az olasz istálló hazai versenyét, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azonban nagy hibájával saját magát fosztotta meg a pontszerzés lehetőségétől.

A hatodik körben Vettel elfékezte magát az Ascari-kanyarban, megpördült az autóval, majd egyből vissza akart menni a pályára, miközben nagy sebességgel érkeztek a többiek.

A manőver vége az lett, hogy összekoccant az addigi nagyon jó pozícióban, hetedik helyen autózó Lance Stroll-lal, aki aztán nem is kímélte a csapatrádióban a németet, akit idiótának nevezett.

Vettel mindenkit kiborított a nagyon veszélyes manőverével
Nemcsak ő, Stroll is nagyon óvatlan volt a kicsúszása után. Mindketten büntetést kaptak.

Vettel végül a 13. helyen fejezte be a versenyt, az összetettben pedig visszacsúszott az ötödik helyre, Leclerc ugyanis megelőzte a mostani győzelemmel.

A Motorsport azt írja, a versenybírók súlyos incidensként könyvelték el Vettel manőverét, és a 10 másodperces stop and go büntetés mellett még három büntetőpontot is bevéstek neki.

Az elmúlt 12 hónapban Vettel összesen 9 büntetőpontot szedett össze, ami azt jelenti, hogy nagyon észnél kell lennie a következő két futamon, mert ha beszed újabb 3 pontot, akkor automatikusan ki kell hagynia egy versenyt.

„Elvesztettem az autó hátulját, és már nem tudtam korrigálni. Ilyen egyszerű az eset. Nyilván nem vagyok boldog az eset miatt, főleg, hogy ezzel a versenyem nagyjából véget is ért” – nyilatkozta Vettel a futam után.

Kiemelt kép: Andrea Diodato / NurPhoto

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.