Foci

Olyan gyatra félpályás lövés pattogott be a bukdácsoló kapus mellett, hogy az egész világ bundát kiáltott

youtube.com/@bpfl-bg
youtube.com/@bpfl-bg
A bolgár élvonalban szereplő CSZKA 1948 Szófia kapusa, Petar Marinov lényegében közröhej tárgyává vált már az első fordulóban, pedig nem csak ő hibázott óriásit.

A bolgár első osztályú bajnokságban a Szpartak Varna ellen már a 13. percben összejött a szezon egyik baklövése. A vendégek védelméből Egor Parkhomenko teljesen érthetetlen módon passzolta el a labdát a középpálya közepén, amit Georgi Sztojanovszki köszönt szépen, messziről kapura is lőtt. A pocsék próbálkozás úgy pattogott a kapuba, hogy Marinov egyszer futtában majdnam orra bukott, majd vetődve se védett.

A Szpartak Varna egyébként 2-0-ra vezetett félidőben, de a szünetben Parkhomenko lecserélése mellett sikerült ledolgozni a hátrányát a Szófiának, sőt egy lesgól is esett, akár győzhettek is volna.

A különös bekapott gól, valamint a félidei megtáltosodás láttán azonban a fél világ bundát kiáltott, ami nem fogja népszerűbbé tenni Marinovot vagy Parkhomenkót. Érdekesség, hogy épp a CSZKA 1948 Szófia játékosa a Ferencváros korábbi védője, Lasha Dvali, aki végig pályán is volt az összecsapáson.

Kapcsolódó
A Hamrun Spartans játékosai és vezetői reklamálnak Jeremy Müller játékvezetőnél.
Ennél ostobább módon nem lehet kiesni nemzetközi kupából
A játékvezető órisái hibája sem mentség.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik