Foci

Vajon mire gondolt, aki Benzemának adta volna az Aranylabdát?

Bár véget ért a 2008 óta tartó Cristiano Ronaldo és Lionel Messi-éra, nagy meglepetés nem történt, mivel Luka Modric győzelméről már hetek óta hallani lehetett.

Luka Modricé az Aranylabda is
Az UEFA és a FIFA után a France Footballnál is ő lett az év legjobbja. Lionel Messi ezúttal még a dobogóra sem fért fel, ötödik lett.

A végeredménnyel persze lehet vitatkozni, Ronaldo testvérei nem is fogták vissza magukat, és érdemes szemezgetni az újságírók voksai között, mert van néhány érdekesség.

Argentínában például a helyi kolléga két világbajnok, Antoine Griezmann és Raphael Varane mögött Messit rakta a harmadik helyre, miközben Ronaldo a BL-győzelem ellenére be sem fért az első ötbe. A brazil szavazónál Modric nyert Ronaldót és Griezmannt megelőzve, itt viszont Messinek nem jutott hely az első ötben.

Portugáliában ki más nyert volna, mint Ronaldo, itt Messi és Modric fért még fel a dobogóra.

A Közép-afrikai Köztársaságot képviselő szavazó a Real Madrid sokat kritizált csatárát, Karim Benzemát tette az első helyre, aki a BL-döntőben ugyan érdekes góllal segítette a Realt a Liverpool ellen, de a vébén ott sem volt, és nem volt igazán veretes éve.

Az Aranylabdát korábban háromszor is elnyerő Michel Platini szerint Varane-nak kellett volna kapnia az elismerést idén, mivel ő volt az egyetlen, aki BL-t és vébét is nyert, és Platinihez hasonlóan gondolkodtak Luxemburgban, Indiában és Suriname-ban.

Kirgizisztánban a Chelsea-től a Realhoz igazoló belga kapus, a nyáron vb-bronzérmet szerző Thibaut Courtois nyert,

Saint Kitts és Nevisben pedig ez volt a sorrend: Neymar, Sergio Ramos, Luis Suárez, Alisson, Sergio Agüero.

Franciák, Modric, Ronaldo, Messi sehol.

Magyarországról a Nemzeti Sport újságírója, Vincze András szavazott, nála Griezmann, Modric, Varane, Ronaldo és Messi fért be az első ötbe. A teljes lista itt nézhető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik