A diplomás úriember, aki simán arcba könyököl, ha a győzelem múlik rajta

Giorgio Chiellini az a fajta játékos, akit anno a játszótéren a menők az elsők között választhattak be a csapatba, na, nem azért, mert brazilos virtuozitása garancia lett volna a gólokra, sokkal inkább azért,

mert társai féltették a lábukat, és úgy lehettek vele, farigcsálja a kis Giorgio inkább az ellenfelek virgácsait.

Védőnek lenni nem egy hálás feladat, nem mindenki születik Franz Beckenbauernek, Paolo Maldininek, Alessandro Nestának vagy Javier Zanettinek, ezen a poszton a hatékonyság és a harcosság jóval nagyobb erény, mint az előbb említett urak eleganciája.

Igaz, ők éppen azzal emelkedtek a társaik fölé, hogy egy pályafutást hoztak le makulátlanul, míg Sergio Ramos  például hiába klasszis a posztján, ha a fél világ folyton azt hozza fel vele kapcsolatban, hogy nem válogat az eszközökben, ha a győzelemről van szó.

Harcosokra mindig is szükség volt a futballban, még a varázslókkal teletűzdelt galaktikus Realnak is volt egy Claude Makeleléje, aki gürizett a művészek helyett.

És ha az első mondatban némi éllel méltattuk Chiellini stílusát, akkor is el kell ismernünk, hogy ő aztán tényleg a vérét adja a csapata sikeréért, és ezt szó szerint kell érteni,

mivel nem egy meccs fejeződött be úgy, hogy a marcona védő a fején hatalmas, átvérzett kötéssel tartott bemutatót a védekezés művészetéből.

Amíg egy csatár esetében elég széles a repertoár, hogy mivel tudja lenyűgözni a közönséget (sarkazás, kötény, kapáslövés, csukafejes vagy nagy szóló), mi marad a védőnek? Egy látványos, utolsó pillanatos becsúszás, egy elegáns megelőző szerelés vagy egy önfeláldozó blokk.

Chiellini olyan szenvedélyesen tudott válogatottbeli és klubtársával, Gianluigi Buffonnal ünnepelni egy-egy blokkolt lövés után, hogy abban az ökölrázós pár másodpercben minden benne volt, amiért őt kiemelkedőnek tartja a szakma, ha a védekezésről van szó.

Pedig kiskorában Chiellini a Livorno kölyökcsapatában még a középpályán kreatívkodott, majd később a szélen próbálta kamatoztatni atletikus képességeit, míg végül egy sorral hátrébb került, és szélsővédőt csináltak belőle.

Ha feljebb az eleganciát emlegettük, Chielliniről nem lehet elmondani, hogy légies könnyedséggel közlekedne a pályán, simán el tudjuk képzelni,

hogy a mozgását látva egy magyar utánpótlásedző azt mondta volna, fiam, keress magadnak másik sportágat, menj el szkanderozni, ahhoz nem kell futni.

Olaszországban azonban fantáziát láttak benne, bár az elmúlt hetekben nagyot ment az a sztori, amit a Gazzetta dello Sport bányászott elő, és arról szólt, hogy a 16 éves Chiellini nem kellett a Milannak. Pedig a piros-feketék színeiben részt vett egy utánpótlástornán, amit meg is nyert a csapatával a döntőben az Intert verve, és akkori csapattársa, Paolo Sammarco szinte biztosra vette, hogy Chiellini náluk folytatja.

„Emlékszem Giorgióra, félénk srác volt, szinte lábujjhegyen lopakodva jött be az öltözőbe. Már akkor is udvarias volt, a pályán viszont más arcát mutatta, erős volt, mint egy szuperhős, és meg voltunk győződve arról, hogy a Milan megveszi

– elevenítette fel a 2000-ben történteket Sammarco.

Chiellini végül maradt a Livornónál, és a 2000-2001-es idényben be is mutatkozott az akkor a harmadosztályban szereplő csapatban, nyolc meccsen vetették be balhátvédként. Állandó helyet a 2003-2004-es idényben harcolt ki magának, akkor a Livorno a másodosztályban indult, Chiellini pedig balhátvéd létére 42 tétmeccsen 4 gólig jutott.

Chiellini-gól Livorno-mezben 19.30-nál a videón:

Nem biztos, hogy mindenki tudja vele kapcsolatban, de 2002-ben a Roma megvette a játékjogát, ám egyetlen meccset sem teljesített a fővárosi klubnál, amely rögtön vissza is küldte a Livornónak.

Chiellini neve a Juventusszal forrt végül össze, amely 2004-ben 6,5 millió euróért vette meg, de mielőtt alkalmazta őt, előbb meg akarta nézni, mire képes élesben, ezért kölcsönadta a Fiorentinának. Bár a firenzei csapat pocsék szezont futott és mindössze a 16. helyen végzett, Chiellini fölfelé lógott ki a szenvedő brigádból, 42 találkozón 3 gólt szerzett, és meggyőzte a Juvét, hogy jó vásárt csinált vele.

Első torinói szezonjában egyből bajnok lett, de az érem nem sokáig maradt a vitrinjében, mivel a calciopoli miatt a szövetség elvette az elsőséget a Juvétól, amelyet a másodosztályba száműzött. Az edző, Fabio Capello lelépett a süllyedő hajóról, ahogyan a sztárok közül Zlatan Ibrahimovic, Lilian Thuram, Fabio Cannavaro vagy Gianluca Zambrotta is, Chiellini számára pedig szintén a levegőben lógott a kérdés: menni vagy maradni?

Végül maradt, és ismét bajnok lett, vagyis a Juve visszajutott a Serie A-ba. Karrierje szempontjából ez az év azért lett fontos,

mert akkori edzője, Didier Deschamps kezdte el először a védelem közepén használni, ekkor kezdett el nagy lépésekkel elindulni azon az úton, hogy a szakmája mestere, a védekezés művésze legyen.

A Juventusnak még több évnyi építkezésébe telt, hogy eljusson oda, hogy a Serie A egyeduralkodójaként emlegessék: harmadik, második, hetedik, hetedik, ezek a Juve helyezései az élvonalba visszatérés után, 2011 óta viszont csak a Zebrák nyertek bajnokságot.

Chiellini ez idő alatt fokozatosan tornászta fel magát arra a polcra, amelyen a világ legjobb védőit találni. Pedig nem mondható se gyorsnak, se technikásnak, viszont agresszív, erős a párharcokban, kiválóan helyezkedik, nagyon jól olvassa a játékot és a végletekig elszánt. Ezek a tulajdonságok pedig mind a Juvéban, mind az olasz válogatottban vezérré tették.

A 2011-2012-es bajnokságot Antonio Conte vezérletével veretlenül nyerte meg a Juventus, amiben komoly szerep hárult a Chiellini által vezényelt védelemnek. Ekkor már ott dolgozott mellette két állandó tettestársa, Andrea Barzagli és Leonardo Bonucci, ezt a hármast nézve pedig az embernek az volt az érzése,

hogy Buffon néha nyugodtan elvonulhatott volna egy capuccinóra, akkor sem kaptak volna gólt.

Azzal, hogy a csapat sorozatban hét bajnoki címet nyert és az utolsó négy mellé az Olasz Kupát is hozzácsapta, a Juve Olaszországban még nem tapasztalt magasságokba emelkedett, hogy aztán a két, egyaránt spanyol ellenféllel szemben elvesztett BL-döntő visszarántsa a földre.

Talán majd Cristiano Ronaldóval összejön, gondolhatják a Juve-drukkerek, és maga Chiellini is azt vallja, az a fajta győztes mentalitás, ami a portugál sztárt jellemzi, elég lehet az 1996 óta tartó aszály megszüntetésére a nemzetközi porondon.

A pályán harcias, az ellenfeleket időnként megfélemlítő, a társakat hangosan dirigáló védőből a mezt levéve egy csendes úriember lesz, aki szeret olvasni, és aki sem az időt, sem az energiát nem sajnálta, hogy folyamatosan tanuljon és képezze magát.

A Torinói Egyetem üzleti adminisztráció szakán nemrég végezte el a mesterképzést, és úgy véli, a példáját a többi focistának is követnie kellene, mert szép dolog, ha az ember egy talicska pénzt összeszed 35 éves koráig, de mit kezd az életével a futball után?

„Az élet hosszú, de gyönyörű lehet a pályafutásod befejezése után is, erre azonban fel kell készülni, különben azzal szembesülsz, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal. Csak páran képesek arra, hogy továbbra is a futballban dolgozzanak, úgyhogy minden játékost arra biztatok, hogy tanuljon és szerezzen diplomát, gondoljon a jövőjére. Sok korábbi játékos szenvedett pénzügyi problémával a visszavonulása után, és a depresszió veszélye is fennáll, az nem elég, ha az ember csak a futballtudását tudja felmutatni”– magyarázta Chiellini, aki azt is elmesélte, hogy gyerekkorában, amikor nem volt kedve iskolába menni, édesanyja finoman jelezte neki, ha kihagyja a sulit, akkor a fociedzést is felejtse el.

A Profi Labdarúgók Szakszervezete (FIFPro) két tanulságos adatot is az arcunkba tolt, amelyek megerősítik Chiellini bölcs mondatait: az európai profi futballisták mindössze 13 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel (ez EU-ban 53 százalék a diplomás férfiak aránya),

miközben a már visszavonult játékosok 35 százaléka szenvedett depressziótól vagy szorongástól, és nagy részük az alkoholba menekült.

Chiellinit ez a veszély nem fenyegeti, és nem csak ezért számít különlegesnek, hanem azért is, mert a portugálok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen századszor volt válogatott, korábban ez mindössze hat honfitársának sikerült. Egy ideig úgy nézett ki, hogy neki sem jön össze a 100. meccs, mivel a svédek elleni elbukott vb-pótselejtező után nagy csalódottságában lemondta a válogatottságot, aztán idén mégis visszatért, és ha kitart a 2020-as Eb végéig, akkor Dino Zoffot (112) és Andrea Pirlót is (116) megelőzheti az örökrangsorban.

A hétvégi SPAL bajnokin pedig a Juvéban is maga mögött hagyott egy legendát, Roberto Bettegát, és immár egyedül áll az örökrangsor ötödik helyén 483 mérkőzéssel.

A legtöbb juvés meccsel rendelkező Alessandro Del Piero még messze van tőle (705), aztán ki tudja? A bevezetőben említett Maldini és Zanetti is a pályán élte meg a 40. születésnapját, úgyhogy a 34 éves Chiellini is követheti a példájukat.

Amennyire elhivatott és elnyűhetetlen, nem kizárt, hogy még hosszú évekig megérteti velünk, hogy egy csatár elől kivágott labda is érhet olyan sokat, mint egy sarkazós gól.