Az angol napilapok közül több is makacs magyarokként jellemezte a Vidi FC labdarúgócsapatát, amely hősies küzdelemben 1-0-ra kapott ki a Chelsea vendégeként az Európa Liga második fordulójában.
A legnagyobb brit újságok beszámolói egyeztek abban, hogy szűkös és nehéz győzelemként utalt a Chelsea győzelmére, kiemelve a meccs egyetlen találatát szerző Álvaro Morata közelmúltbéli gólképtelenségét.
Moratának csupán a második gólja volt ez a szezonban egy olyan estén, amely sok szempontból frusztráló volt a Chelsea számára. A labdabirtoklás és a helyzetek szempontjából nyomasztó fölényben játszó Chelsea az első félidőben nem tudott gólt szerezni, és majdnem kínos szituációba került a budapesti vendégekkel szemben.
– írta tudósításában a The Sun. A The Telegraph már helyesen székesfehérvári együttesként mutatta be a Vidi FC-t, és a beszámolójában úgy fogalmazott, au angol sztárcsapatnak keményen meg kellett dolgoznia a sikerért.
Messze volt ez az előzetesen várt kényelmes estétől, a Chelsea megnehezítette saját feladatát, amely az volt, hogy legyőzzön egy riválist, amelynek az átlagos nézőszáma alig éri el a 2000 főt
– írta a Telegraph. A Daily Mail szerint Morata jelentette a különbséget a két csapat között, mert a 70. percben szerzett góljával végül eldöntötte a váratlanul szoros találkozót.
A Chelsea végül megtörte a magyar kiscsapatot, és Morata góljával folytatódik a londoniak kiváló rajtja Maurizio Sarri vezérletével
– áll a Daily Mail tudósításának címében. A The Guardian azt írta, Morata találata szoros meccsen győzelmet ért a Chelsea-nek a konok Vidi ellen.
A spanyol támadó augusztus óta először szerzett ismét gólt, amellyel a londoni csapat megtörte a Vidi makacs ellenállását, a Chelsea pedig továbbra is vezeti csoportját az Európa-ligában
– olvasható a The Guardianban.
Az L csoportban a másik csütörtök esti összecsapáson a görög PAOK 4-1-re verte idegenben a fehérorosz BATE Boriszovot, így a négyes élén két forduló után a Chelsea áll hat ponttal, mögötte a PAOK és a BATE három-három pontos, míg a Vidi egyelőre nem szerzett pontot. A következő fordulóban, október 25-én a Vidi a PAOK vendége lesz.