Foci

Juhász Roland hosszabbított a MOL Vidi FC-nél

A MOL Vidi 95-szörös magyar válogatott hátvédje, Juhász Roland egy évvel meghosszabbította a 2019 nyaráig tartó szerződését, így a 35 éves játékos 2020-ig erősíti majd a magyar bajnoki címvédő, az ősszel az Európa Ligára és a Chelsea-re készülő csapatot.

Boldog vagyok, hogy ilyen szinten bíznak még bennem a klubnál (…) Ez azért egy idősebb játékos esetében nagyon pozitív visszajelzés. (…) Már korábban kijelentettem, hogy a Vidiben szeretném befejezni a labdarúgó-pályafutásomat, most már gyakorlatilag biztosan kijelenthető, hogy itt fogom majd szögre akasztani a csukámat

– mondta Juhász Roland. Hozzátette, van még miért játszania, van még motivációja.

Sokan kérdezhetik, hogy 35 évesen mi motiválhat még. A Magyar Kupát például nagyon szeretném megnyerni a Vidivel, de a bajnoki cím elnyerését sosem lehet megunni, úgyhogy ez is óriási motiváció számomra. Remek érzés, hogy idén sikerült kiharcolnunk az Európa Liga csoportkörbe való jutást, de láttuk, hogy képesek lehetünk akár a BL csoportkörbe is bejutni, jövőre mindenképp szeretnénk újra ezért harcolni, és akkor remélem az összes akadályt sikerrel vesszük.

Ahogy a klub hivatalos portálja írja, Juhász Roland 2013 tele óta erősíti a Vidit, előbb kölcsönbe érkezett, 2014 nyarától pedig már végleg odakerült. Eddig 140 bajnokin lépett pályára, 17 gólt szerzett. Kétszeres bajnok, háromszoros ezüstérmes, Magyar Kupa-döntős és kétszeres Ligakupa-döntős, 2018 nyarán pedig bejutott a Vidivel az Európa Liga csoportkörébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik