Foci

“Ha nem lettem volna a Barca elnöke, most nem lennék börtönben”

Sandro Rosell, az FC Barcelona korábbi elnöke ellen pénzmosás és adócsalás miatt emelt vádat a madridi bíróság, a korábbi vezető május óta van előzetes letartóztatásban. A vád szerint a brazil futballválogatott mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogaival kapcsolatos ügyleteknél saját zsebre dolgoztak, Neymar megszerzésekor sem jártak el tisztán, emellett Rosell korábban a Nike cég vezető brazíliai képviselőjeként jelentős összegek után nem fizette be a brazil államkasszát megillető pénzt.

Vádat emeltek a korábbi Barca-elnök ellen
Sandro Rosell tavaly május óta van előzetes letartóztatásban.

Rosell a Marcának azonban úgy nyilatkozott, hogy csak azért hurcolják meg, mert korábban a Barca elnöke volt

Megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan, hogy börtönben vagyok meghallgatásra várva. Nem hogy menekülni akarok, az a tervem, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat. Természetesen nem menekülök el. Nem azért vagyok börtönben, mert a Barcelona elnöke voltam, de ha nem lettem volna az, most nem lennék itt. Sok ellenséget szereztem a klub élén, de nem tudom kinek ártottam, hogy ezt érdemlem

– idézi a portál a korábbi elnököt, aki ezzel többek között arra utal, hogy az ősi rivális Madrid bírósága így bünteti őt.

Elkeseredettsége érthető, de rejtély, mire számított, ilyen súlyos vádak mellett.

Kiemelt fotó: David Ramos/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik