Alex McLeish hasonló cipőben jár, mint Georges Leekens: a skót szövetségi kapitány is második meccsére készül – február 16-án bízták meg hazája labdarúgó-válogatottjának vezetésével –, és neki sem sikerült az első randi múlt pénteken. Skóciát az a Costa Rica verte (1-0), amelyet tavaly novemberben Leekens kinevezése után, de még Szélesi Zoltánnal a kispadon győzött le válogatottunk 1-0-ra, Magyarország pedig négy napja Kazahsztántól kapott ki eléggé össze-vissza játékkal (2-3).
Az 59 éves McLeish egyszer, 2007-ben már ült a skót padon rövid ideig, tisztában van hazája futballkultúrájával, ismeri a játékosait. Ugyanez nem mondható el Georges Leekensről, aki három jobboldali védővel próbálta sikertelenül megtéveszteni az ellent. A belga tréner a magyar futballban láthatóan sötétben tapogatózik.
Megpróbálunk segíteni neki, hogy legalább futballtörténelmileg tisztábban lásson.
Futballtörténelmi párhuzamok
Leekens, ha tudná, tán meglepődne, de a skót és a magyar futballkultúra egyazon tőről fakad. Skócia az első fejezetét írta a labdarúgás eszmetörténetének. Futballiskolája alapjaiban határozta meg a a világ, de a magyar labdarúgás múlt századi fejlődését is. A skót futballfilozófia rakta le azokat az alapvetéseket, amely az Aranycsapat játékában csúcsosodott ki és amely alapvetésektől messze-messze elkanyarodtunk mi is és keddi vendégeink is.
A labdarúgás 19. századi kialakulásakor a földrajzi közelség okán az angol-skót párharcok segítették elő a futball fejlődését. Az angol iskola már akkor a küzdelemre, az iramra, a párharcra esküdött fel. A skótok aztán az angolok „Rúgd és fuss!” stílusától eltérően az „Add és helyezkedj!” stílust preferálták. Egyszerűbben: az angolok futballja a küzdelemre, a harcra épült, míg a skótoké a játékra.
A skót futball „többet ésszel, mint erővel” elv legnagyobb diadalát mégsem a skót válogatottal érte el. A művészi tökéletesség csúcspontja a „közép-európai stílusban” teljesedett ki – írja az 1936-ban megjelent „A modern futball elmélete” című szakkönyv. Ergo a „dunamenti iskola”, így a magyar futball gyökerei, Skóciából származnak.
Hogyan került hozzánk a skót a futball- filozófia?
A megoldás kulcsa bizonyos Jimmy Hogan. Az angol vándortréner múlt század eleji futballfelfogása furcsa módon nem hazája, hanem inkább a skót iskolát követte.
Angliában nem is lehetett maradása emiatt, ezért európai vándorútra kelt. Tapasztalatokat akart szerezni a „rövid stílus”, a „kombinációs iskola” oktatásában. Így jutott el 1914-ben Budapestre, az MTK csapatához, amellyel később hatszor nyert bajnokságot, és meghonosította a „labdatartásra épülő támadó koncepciót”. Ez jellemzi a mai napig a kékek játékát.
Pluhár István a Sport (1936) című könyvében az alábbiakat írja:
Az Angliából származó labdarúgó játék Közép-Európában olyan szellemi tartalmat kapott, amely a futball őshazájában még ma is ismeretlen. A „közép-európai stílus” megkoronázása a csatárjáték ötletessége, leleményessége, amely váratlanul ad ravasz fordulatot a támadásnak, olyant, ami a tisztelet és a hódolat elcsodálkozásával szállja meg a védőket és szereli le ellenálló erejüket. Fordulatokban gazdag, gondolatokban termékeny, szépségekben dúskáló volt ez a stílus, amely lebilincselte a nézőt és az ellenfelet egyaránt. A játékstílus legfontosabb eleme a szellemi tartalom, a helyzetek gyors felismerése, az okos játékvezetés. Ezt a stílust „észfutballnak” nevezték el. Ennek a stílusnak hódolt Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország,
Azt megállapíthatjuk: ez a stílus hiányzik ma nagyon a magyar futballból.
Ekkor persze még csak 1936-t írtunk, de a magyar futballkultúra fejlődése töretlen maradt a második világháború után is. A „skót iskola” továbbfejlesztett változata az Aranycsapat játékban öltött testet, melynek hatásaival az angolok is szembesültek 1953 novemberében a Wembley-ben (6-3).
Sebes Gusztáv az Aranycsapat mestere a mérkőzés után így értékelt:
Úgy futballoztunk, ahogy Jimmy Hogan tanított bennünket. Ha labdarúgásunk történetét egyszer megírják, abban a műben az ő nevének arany betűkkel kell szerepelnie.
Csodás múlt, fájó jelen
Zseni, vagy áruló?
Jimmy Hogan esetében is igaz az a mondás: „Senki sem lehet próféta a saját hazájában.” Angliában a mai napig vitatott tény, hogy egy edző zsenivel volt dolguk, akit az angol edzői középszer elüldözött, vagy egy árulóval, aki tudását Anglia helyett a külföldnek ajándékozta.
Mindezt a nem eldöntött vitát egy könyvben is publikálták, Próféta, vagy áruló címmel.
Kedden két olyan csapat játszik felkészülés meccset, amely hajdani, elfeledett futballfilozófiája közös tőről fakad. Fájó, e közös tő mára a múlt homályába vész, lévén az útról, mindkét ország futballja lelépett.
A magyar labdarúgás kifejezetten tévútra került, ezt bizonyítja a sport egyetlen igazsága, az eredmény(telenség).
A skót is a magyar válogatott eddig nyolcszor mérkőzött meg egymással, valamennyi alkalommal barátságos találkozón. A mérleg: négy magyar és két skót győzelem, kétszer pedig döntetlennel zárult a kilencven perc. A gólkülönbség 18-13 a magyarok javára. Magyarországon ez lesz a negyedik találkozó, az előző három egy döntetlent és két hazai sikert hozott.
Legutóbb 2004-ben Glasgow-ban csapott össze a két gárda. Akkor is külföldi kapitány ült a magyar kispadon – Lothar Mattheus – és Huszti Szabolcs két, illetve Marshall öngóljával 3-0-ra nyertünk Glasgowban. A jelen skót válogatott keret nevesebb, drágább (35,15 millió euró vs. 89,4 millió euró), magasabb szinten futballozó játékosokból áll. Így kedd este nem nekünk áll a zászló, a pénteken mutatott kilátástalan játékot alapul véve a magyar győzelmet kifejezetten meglepetésnek tartanánk. Még akkor is, ha tudjuk momentán Skócia sem a történelmi futballsikerektől hangos.
(Nyitókép: 24.hu/ Bielik István)
