Foci

NB I: tovább menetel a Mezőkövesd és a Videoton

Megtáltosodott a tavaszt sereghajtóként kezdő Mezőkövesd. Az NB I 23. fordulójában Tóth László együttese hátrányból felállva tudott nyerni Debrecenben. Elég váratlanul szerzett vezetést a hazai csapat, azonban Koszta Márk tizenegyesével egyenlítettek a vendégek, sőt Bognár István még a félidő előtt vezetést szerzett a szünetre. Fordulás után tíz perccel Farkas Dániel már a harmadik mezőkövesdi gólt lőtte. Rákapcsolt a DVSC, egyre nagyobb fölénybe került, az ám ez csak a szépítéshez volt elég.

Győzelmével a Mezőkövesd zsinórban harmadjára nyert a bajnokságban, tavasszal pedig veretlen, a lehetséges 12 pontból tizet begyűjtve a nyolcadik helyre jött föl a tabellán. 

A Budapest Honvéd is nehéz mérkőzésen nyert, Bobál Dávid fejesgóljával előnybe kerültek a hazaiak a Haladás ellen – érdekesség, hogy eddigi egyetlen gólját szintén a szombathelyiek ellen szerezte az első fordulóban, akkor is fejesből. A második félidőben a Jagodics Márk fejesével hamar egyenlítettek a vendégek, a hajrában aztán a csereként beálló Danilo a 93. percben szerezte a Honvéd győztes gólját. További érdekesség, hogy Iványi Zoltán játékvezető a találkozó hajrájában a már lecserélt Halmosi Pétert kiállította a kispadról.

Ennél sokkal nagyobb szenvedés volt a Videotonnak kicsikarni a győzelmet a Balmazújváros ellen. A vendégek végig agresszívan és fegyelmezetten védekeztek, egy-egy ellentámadást vezettek csak, de sokat nem akartak a mérkőzéstől. Végül Juhász Roland fejesgólja döntött a három pont sorsáról.

Nem esett gól az Újpest paksi vendégjátékán, pedig a lila-fehérek végig mezőnyfölényben játszottak. Simon Krisztián az első, Novothny Soma pedig a második félidőben lőtt kapufát, a túloldalon a 77. percben sikerült ugyanez a hazaiaknak. Mivel a kapufák számáért nem jár győzelem, maradt a pontosztozkodás. Az újpestiek számára rossz hír, hogy Simon Krisztián meg is sérült a találkozón.

Szintén döntetlen született a Vasas-Diósgyőr bajnokin. Sokáig úgy tűnt Berecz Zsombor gólja dönti el a három pont sorsát Antal Botond kapus hatalmas hibája után, azonban a 94. percben Dusan Brkovics szép fejes góllal egyenlített.

Eredmények – NB I, 23. forduló

Debrecen – Mezőkövesd 2-3 (1-2)
Gólszerző: Könyves 16., Szatmári 81., ill. Koszta 36. – 11-esből, Bognár I. 41., Farkas 55.

Honvéd – Haladás 2-1 (1-0)
Gólszerző: Bobál D. 42., Danilo 93. ill. Jagodics M. 61.
Kiállítva: Halmosi Péter (Haladás) 78. -pályán kívül

Paks – Újpest 0-0

Vasas–DVTK 1–1
Gólszerző: Berecz 71., ill. Brkovics 94.

Videoton – Balmazújváros 1-0 (0-0)
Gólszerző: Juhász 84.

1. Ferencvárosi TC 22 14 5 3 49–21 +28 47
2. Videoton FC 22 14 5 3 48–24 +24 47
3. Újpest FC 23 8 9 6 31–29 +2 33
4. Debreceni VSC 23 9 5 9 37–30 +7 32
5. Paksi FC 23 8 8 7 32–32 0 32
6. Budapest Honvéd 22 9 4 9 36–38 –2 31
7. Diósgyőri VTK 23 8 5 10 37–38 –1 29
8. Mezőkövesd Zsóry FC 23 6 8 9 28–41 –13 26
9. Vasas FC 23 7 4 12 28–44 –16 25
10. Puskás Akadémia FC 22 6 7 9 27–34 –7 25
11. Szombathelyi Haladás 23 7 2 14 24–38 –14 23
12. Balmazújváros 23 5 8 10 26–34 –8 23

Kiemelt fotó: vidi.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik