Foci

Van olyan statisztika, amelyben az NB I veri az európai bajnokságok többségét

Létezik olyan szegmens, amelyet alapul véve az OTP Bank Liga egészen különleges nemzetközi összevetésben is: olyan kiegyensúlyozott a mezőny, hogy itthon a megszerezhető pontok felére sincs szükség a harmadik helyhez, de a dobogó alsó fokán álló DVSC közelebb áll a kieső helyhez, mint az aranyéremhez.

Mondtam a bajnokság kezdete előtt, hogy nézni kell hátrafelé, most azt gondolom, innentől kezdve tényleg így kell tenni. Mindenkinek látni kell, hogy a kieső helyen lévő csapatok hogyan állnak, és bizony ezt kell szem előtt tartani

– így hangzott a kissé meggyötörtnek látszó Herczeg András mondandójának konklúziója a DVSC–Újpest (1–2) bajnokit követő sajtótájékoztatón.

Alapvetően nem lenne azzal semmi gond, ha az utóbbi években a sikerkorszakához képest kissé gyengélkedő csapat trénere a kiesést is szóba hozza, ha a Debrecen a vereség ellenére is nem állnak éppen a harmadik helyen az NB I-ben! Márpedig a bronzérmes pozícióban az éremről meg a nemzetközi kupaszereplésről szoktak beszélni az edzők, nem a kiesésről!

Ezért aztán megnéztük, hogy is áll valójában a DVSC, miért mondja azt Herczeg András, amit. Látni kell, az utolsóként BL-csoportkörben járó mesteredző nem beszélt a levegőbe, szavait két tény is alátámasztja. Az egyik, hogy az FTC, Videoton kettőst leszámítva a komplett mezőny mindösszesen kilenc pont távolságra van egymástól, ennyi a különbség az egyaránt 32-32 pontos DVSC, Újpest (3-4. hely) duó és az eddig 23-23 pontot szerző sereghajtó (10–12. hely) Haladás, Balmazújváros, Mezőkövesd trió között.

Ez csak három győzelemnyi távolság, és mivel az NB I-ből még tizenegy kör van hátra, simán változhat a széljárás, bárki kieshet, bárki bennmaradhat az élvonalban (bár meglepő lenne, ha a 3–7. helyezett csapatok közül bármelyik kiesne a szezon végén).

A másik ami miatt igaza van a szakvezetőnek, és amiről szintén beszélt a fentebb citált sajtótájékoztatón, hogy rendkívül szűk a DVSC kerete. Ősszel minden klappolt, jól ment a brigádnak, a harmadik helyezés nagyjából elfedte a hiányosságokat, tavasszal kisebb gödörben kezdett a csapat, amelynél néhány fontos játékos kiesése, illetve visszafogottabb teljesítménye rögtön pontvesztésekkel párosult.

De még ezzel együtt sem normális, hogy a harmadik helyen álló gárda mestere a szezon kétharmadánál a kiesést emlegeti. Ezért megnéztük a környező országok bajnokságait, illetve az öt nagy európai küzdelemsorozatot, s bizony kiderült, ebben egyedülálló az NB I. 

Az általunk vizsgált 15 európai bajnokság közül nincs még egy, ahol ennyire közel (9 pontra) lenne a kieső hely a dobogóhoz, sőt mindenhol legalább 20 pont a távolság az érmes és a másodosztályú pozíció között.

Hovatovább, a 15 bajnokságból az is mindössze kettőben fordul elő, hogy a bronzérmes csapat pontszámban közelebb legyen a kiesőkhöz, mint az éllovashoz. Az egyik az NB I, ahol a Debrecen, Újpest duónak 15 pont a hátránya az FTC-vel szemben, a másik pedig a német Bundesliga, ahol a Dortmund 21 ponttal van lemaradva a Bayern Münchentől, és „csak” 20-szal előzi meg a Wolfsburgot.

Ami a DVSC, Újpest páros 15 pontos lemaradását illeti, azzal a középmezőnyben foglal helyet az NB I, három bajnokságban van 10 ponton belül a bronzérmes is, négy helyen viszont legalább húsz, vagy annál több pont a különbség, ami mutatja, az általunk vizsgált bajnokságok többsége a szezon vége felé közeledve már maximum kétesélyes. (Vagy inkább egy.)

Vigasztalhatnánk még azzal magunkat, hogy a szoros bajnokság nemcsak kiegyenlített mezőnyt, hanem nagy küzdelmet, komoly izgalmakat jelent. Nálunk viszont tényleg csak küzdelem és az izgalom van meg csupán.

Az NB I nem azért kiegyenlített, mert sok a jó együttes, hanem mert mindenki nagyjából egyformán közepes nívót képvisel.

Erről mindent elmond csapataink nemzetközi kupaszereplése, hiszen az utóbbi hat évben még az itthon kiemelkedő FTC, Videoton duó is csak nyaranta kupázott, ősszel meg sopánkodott, hogy megint nincs csoportkör.

A 3–12. gárdák közül gyakorlatilag bármelyik képes legyőzni a másikat, de mindezt szakmai színvonalát tekintve javarészt közepes meccseken.

Az sem árulkodik egyre növekvő színvonalról, hogy a DVSC a megszerezhető pontok mindössze 48,48 százalékával tud harmadik lenni, nemzetközi kupaszereplésért küzdeni.

A 15 bajnokság egyikében sem lehet 50 százalék alatti teljesítménnyel dobogóra állni. A vizsgált bajnokságok közül tízben legalább a pontok 60, míg további háromban legalább a pontok 55 százalékát kellett eddig megszerezni a harmadik helyhez.

Az egyenlő erők küzdelmére utaló jel az is, hogy DVSC csak eggyel kapott ki kevesebbszer, mint a hetedik, a nyolcadik, a tizenegyedik és a tizenkettedik helyezett gárda, míg az Újpestnek mindössze eggyel van több győzelme, mint a kilenc-tizedik kettősnek.

Nos, innen folytatódik szombaton az NB I harmadik harmada. Amennyiben a DVSC, vagy az Újpest győz, 50,7 százalékra emelkedik a megszerzett pontok aránya, de az is előfordulhat, hogy hét (!) pontra csökken a különbség a bronzérmes és a sereghajtó között!

Európa 15 bajnokságának összehasonlítása:

Bajnokság Csapatszám 3. helyezett elsőtől (pont) kiesőtől (pont) pontszázalék
NB I 12 DVSC 15 9 48,48%
AUSZTRIA 10 Rapid Wien 19 30 51,20%
LENGYELORSZÁG 16 Lech Poznan 8 20 55,10%
UKRAJNA 12 Poltava 14 22 56,06%
NÉMETORSZÁG 18 Dortmund 21 20 57,60%
CSEHORSZÁG 16 S. Olomouc 12 24 60%
SZLOVÁKIA 12 DAC 11 25 60,30%
SZERBIA 16 Nis 21 28 60,49%
HORVÁTORSZÁG 12 HNK Rijeka 9 30 62,60%
SZLOVÉNIA 10 Domzale 15 26 63,49%
ROMÁNIA 14 Univ. Craoiva 6 39 66,60%
OLASZORSZÁG 20 Roma 18 32 66,60%
ANGLIA 20 Tottenham 20 34 67,70%
SPANYOLORSZÁG 20 Real Madrid 15 44 67,80%
FRANCIAORSZÁG 20 Marseille 21 31 67,80%

*az alapszakasz végén, amely után két csoportban folytatták a küzdelmeket az 1–6. és a 6–12. csapatok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik