Foci

Újpesten, a lilák megbuktak meccsrendezésből

A lila-fehérek ugyan használják a Szusza Ferenc Stadiont, de úgy látszik a havazással nem tudtak mit kezdeni.

Kedden 18 órakor kellett volna elkezdődjön a futballtavasz idei rajtjának leginkább várt mérkőzése, az egyetlen kupameccs, ahol két NB I-es csapat lépet volna pályára. A nézők azonban hiába vettek jegyet, üvöltöttek teli torokból, hogy kezdődjön már a meccs, csak a játékvezetői hármas téblábolt a pályán. Keresték a vonalakat, de nem igazán találták a havazástól.

Tóth Vencel a mérkőzés MLSZ-ellenőre azt nyilatkozta a M4Sport stábjának, hogy két órával a mérkőzés tervezett megkezdése előtt még semmi jelét nem látták annak, hogy a rendezők a havazás ellenére játékra alkalmas állapotba hozták volna a Szusza Ferenc Stadion gyepét.

Még a pályavonalak sem voltak letakarítva, csak piros porral próbálták jelezni a rendezők, hol az oldal és az alapvonal, a tizenhatosok, de az hamar beleolvadt a földbe, majd befedte a friss hó. Aztán 2,5 órán keresztül közös erővel próbálkoztunk a hó eltakarításával, de végül az a döntés született, hogy a pálya sérülésveszélyes, nem alkalmas a játékra

– tájékoztatott a korábbi kiváló játékvezető.

Az újpesti cserejátékosok a padról figyelték a tanakodást: lesz meccs, vagy nem? MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Zalaegerszegen hatalmas hó volt még délelőtt a pályán, ott azonban nem voltak restek és takarítottak.

Pont így tettek Nagykanizsán is, tökéletesen lepucolták a pályát.

Így a lila-fehér klub az egyetlen, ahol az országos havazás ellenére nem tudták megrendezni a keddre kiírt Magyar Kupa nyolcaddöntők első mérkőzését. Az Alpokalján, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Debrecenben – egyedül itt nem havazott még –, és Diósgyőrben simán fociztak, Újpesten nem.

Frissítés:

A klub szerkesztőségünkbe eljuttatott információja szerint nem igaz, hogy nem tettek meg mindent. Sőt, reggel óta tucatnyi ember küzdött a természettel. Szerződésük ugyan a stadion üzemeltetésére még a mai napig nincs, ennek ellenére az Újpest FC munkatársai kedd reggeltől mindent megtettek, hogy a gyepet játékra alkalmas állapotba hozzák.

Délelőtt tíz órakor, majd délután 15 órakor így nézett ki a pálya. A jobboldali képen az is látszik, amint épp géppel tolják le a havat.

Forrás. Újpest FC

Klubunk a kora reggel óta folyamatosan rosszabbodó időjárási viszonyokat figyelembe véve mindent megtett, hogy a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege alkalmas legyen az esti mérkőzésre. A megsokszorozott létszámú munkatársaink megállás nélkül azon dolgoztak, hogy megteremtsék az ideális játékkörülményeket, ennek ellenére, és a hókotró traktor bevetése után sem rendeződtek a pályaviszonyok

– áll a klub közleményében.

Megtréfálták a Puskás Akadémiát a zalai télben
A labdarúgó Magyar Kupa nyulcaddöntőjében Pintér Attila csapata kikapott másodosztályú ellenfelétől.
Magyar Kupa: kiscsapat büntette a Lokit
Úgy látszik kevésbé sikerült az NB I-es klubok felkészülése, mint az NB II-eseké.

Labdarúgás, Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzések, eredmények:

ZTE FC (NB II)–Puskás Akadémia FC 1–0
Gól: Vernes 66. – 11-esből
UFC Nagykanizsa (megyei I.)–Békéscsaba (NB II) 1–3
G.: Péntek 56. – 11-esből, ill. Urbin 7., Szatmári 26., Gránicz 32.
Diósgyőri VTK–Vác FC (NB II) 2–0
G.: Joannidisz 30., Bacsa 87.
Debreceni VSC–Dorogi FC (NB II) 1–2
G. Kinyik 56., ill. Kovács D. 64., Mészáros Á. 81. – 11-esből

Újpest FC–Paksi FC – törölve

szerdán játsszák:
ETO FC Győr (II.)-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 16.00
MTK Budapest (II.)-Sényő FC (megyei I.) 17.00
BFC Siófok (II.)-Budapest Honvéd 18.00

Nyitókép: facebook.com/m4sport

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik