Foci

Hihetetlen népvándorlás volt a téli átigazolási szezonban

Általában nyáron jellemző, hogy rengeteg játékos – és ezzel együtt pénz – cserél klubot, a téli átigazolási szezonban pedig egy-egy foltot toldanak csak be a csapatok. Ehhez képest jókora népvándorlásnak lehettünk szemtanúi 2018 januárjában. Több rekord is megdőlt, Európa legjobb bajnokságainak élete fenekestül felfordult. Összegyűjtöttük a piac legfontosabb és legérdekesebb játékosmozgásait.

A nemzetközi piac történései

Az egyik legnagyobb bomba már rögtön hónap elején robbant: véget ért a Philippe Coutinho körüli hiszti, a brazil középpályás 160 millió euró körüli összegért költözött Barcelonába. Az üzlet már nyáron terítéken volt, a Liverpool kitartott játékosa mellett, de januárban belátták, hogy nincs értelme tovább erősködni.

Ez volt a legnagyobb összeg, amit játékosra költöttek télen.

A bevétel jelentős része már korábban elment a Vörösök nyári kiszemeltjére, Virgil van Dijkra, aki minden idők legdrágább hátvédje lett a maga 75 millió fontos árával. Ennek az üzletnek köszönhető, hogy a Manchester City pénzén saját magát kivásároló Aymeric Laporte “csak” a második legértékesebb bekk, a francia kivásárlási ára 57 millió font volt. Ez az összeg is elég volt ahhoz, hogy a manchesteriek legdrágább igazolásává váljon.

Helycserés támadás, Sánchez a Manchesterben, Mhitarjan az Arsenalban folytatja Fotó: AFP PHOTO / JON SUPER

Ha Manchester, a város vörös felén is nyélbe ütöttek egy üzletet: a kegyvesztett Henrih Mhitarjan egyszerűen helyet, illetve csapatot cserélt Alexis Sánchezzel. Érdekessége a váltásnak, hogy mindketten vesztes mérkőzésen mutatkoztak be. Az Arsenal az örmény támadó mellett elcsábította a régóta elvágyódó Pierre-Emerick Aubameyangot Dortmundból, de az ügy napokig eltartott. A németek ugyanis Michy Batshuayit szemelték ki utódnak a Chelsea-ből, a londoni Kékek pedig Olivier Giroud-t az Ágyúsoktól. A vége az lett, hogy Arséne Wengernek le kellett mondania honfitársáról a Chelsea javára, hogy megkapja Aubameyangot – ezt persze örömmel megtette.

Antonio Conte számára azért is fontos volt, hogy csatárhoz jusson, mert a télen megszabadult a balhékirály Diego Costától is, aki visszatért az Atlético Madridba 57 millió fontért cserébe.

Eközben a PSG váratlanul szerződtette a szabadúszó Lassana Diarrát, amivel Lucas Moura létszámfölöttivé vált. A brazil középpályásért a piaci árakhoz képest rendkívül alacsony árat, csupán 33,5 millió fontot fizetett a Tottenham Hotspur. Megdőlt egy rekord a Ligue 1-nak hála is: a mindössze 16 esztendős Pietro Pellegri játékjogáért az AS Monaco 25 millió euróért utalt át a Genoának. Ilyen fiatal játékosért soha nem fizettek ennyi pénzt.

A Monaco kisebb vagyont költött egy tinédzserért
Csak 16 éves, de máris átigazolási rekordot döntött átigazolásával az olasz csatár.

A téli átigazolási szezon legdrágább vételei

1. Philipper Coutinho – 108 millió font (a Liverpoolból a Barcelonába)
2. Virgil van Dijk – 75 millió font (a Southamptonból a Liverpoolba)
3. Diego Costa – 57 millió font (a Chelseatől az Atlético Madridba)
4. Aymeric Laporte – 57 millió font (az Athletic Bilbaótól a Manchester Citybe)
5. Cédric Bakambu – 36 millió font (a Villarrealtól a Beijing Sinobo Guoanba)
6. Iñigo Martínez – 29 millió font (a Real Sociedadtól az Athletic Bilbaóba)
7. Cenk Tosun – 27 millió font (a Besiktastól az Evertonba)
8. Lucas Moura – 26 millió font (a PSG-ből a Tottenham Hotspurbe)
9. André Ayew – 20,52 millió font (a West Hamtől a Swansea-ba)
10. Theo Walcott – 20 millió font (az Arsenaltól az Evertonba)

Eközben Magyarországon

Miközben külföldön – és leginkább Angliában – zajlott az élet, a magyar klubok sem unatkoztak. A magyar piacról annyit érdemes tudni mindenek előtt, hogy hazánkban február 14-én éjfélkor ér véget az átigazolási időszak.

A leghosszabban húzódó ügye a Ferencvárosnak volt: a zöld-fehérek nagyon megküzdöttek Joseph Paintsil megtartásáért. A ghánai játékosért a Genk kalapolt elég agresszívan, de végül a Fradi került ki győztesként és az őszi felfedezett ismét a budapestiekkel edz. Emellett minden bizonnyal úton van Nagy Dominik is, akit a Legia Varsó ad kölcsön korábbi klubjának.

„A Ferencvárossal ezt senki nem teheti meg!”
Orosz Pál, a labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elég morcosnak és elszántnak tűnik őszi felfedezettjük helyzetéről szóló nyilatkozatában.

Talán a tél híre volt Magyarországon, hogy Huszti Szabolcs igent mondott a Videoton hívó szavára, állítólag havi 50 ezer euró körüli fizetés fejében. A klub mellette a spanyol élvonalbeli Getafétól megszerezte azt a Stefan Scsepovicsot, aki a már Fehérváron futballozó Marko Scsepovics testvére.

Stefan Scsepovics Fotó: vidi.hu

Érdekes adalék a honi átigazolásokról, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) adatai szerint 2017-ben az NB I-es csapatok összesen 7,1 millió dollárt, vagyis cirka 1,77 milliárd forintot költöttek játékosokra. A magyar bajnokság ezzel 414 százalékos emelkedést produkált, a 2016-os 1,4 millió dollárhoz képest, valamint az NB I a a világ 35. helyet foglalja el az átigazolási listán az elköltött pénz alapján.

Ebből kiindulva sok minden történhet még két hét alatt a piac zárásáig…

Kiemelt fotó: AFP PHOTO / Adrian DENNIS, Patrik STOLLARZ, Ian KINGTON

Ajánlott videó

Olvasói sztorik