Foci

Történelmi mérkőzést rendeznek a vb-selejtezőben

Története első világbajnoki pótselejtezőjére készül Szíria labdarúgó-válogatottja, amely Ausztráliával mérkőzik az ázsiai zónában. Az első találkozóra, a Szíria számára hivatalosan hazai összecsapásra az országban tapasztalható háborús helyzet miatt a malajziai Melakában kerül sor csütörtökön, míg a visszavágót jövő kedden játsszák Sydneyben.

A párharc esélyese az ausztrál válogatott, amely sorozatban három vb-re jutott ki, ám most a selejtezőcsoportjában csak a harmadik helyen végzett Japán és Szaúd-Arábia mögött.

Szíria – amely már azzal is történelmi tettet hajtott végre, hogy pótselejtezőt vívhat, ugyanis korábban még soha nem jutott ilyen sokáig a selejtezőben – a csoportkör utolsó fordulójában Irán ellen a 93. percben egyenlített, ezzel harcolta ki az oda-visszavágós párharcon való részvételt. Az együttest Irán és a Koreai Köztársaság előzte meg a selejtezőcsoportban.

Videó – a szírek egyenlítő gólja Irán ellen:

A Szíria-Ausztrália párharc győztese interkontinentális pótselejtezőt játszik az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) negyedik helyezettjével. Amely jelen állás szerint az Egyesült Államok csapata.

Jön egy USA–Szíria-meccs Oroszországért?
Megölt és eltűnt focisták, megtört, majd visszafogadott ellenálló, menekülttáborban élő egykori sztár. A pályán csodát tévő szír válogatott mögött számtalan tragédia van - és egy diktátor.

Fotó: Europress/AFP/Nazrulhad Hashim

Ajánlott videó

Olvasói sztorik