Foci

Storck: Nincs vesztenivalónk

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs veszítenivalója szombaton, amikor a világbajnoki selejtezőcsoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető Svájc vendége lesz.

A keddi két edzés miatt most kissé fáradtak a játékosok, de jó úton vagyunk és szerencsére mindenki egészséges a keretben. Ugyanolyan fegyelmezett játékot várok a csapatomtól, mint az Európa-bajnok portugálok elleni találkozón.

– mondta a Liszt Ferenc repülőtéren elutazás előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón a német szakember. Storck hozzátette, alaposan kielemezték a világranglistán hetedik helyen álló rivális előző két mérkőzését.

Ugrai Roland úgy vélte, a svájci csapat papíron esélyesebb, de a magyar válogatott korábban már bebizonyította, minden ellenféllel fel tudja venni a versenyt és akár nyerhet is.

Nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára

– jelentette ki a diósgyőri játékos, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy tagja lehet a csapatnak.

Ugrai kifejtette, hétfőn csak elővigyázatosságból nem edzett kisebb bokasérülése miatt, de ez biztosan nem akadályozza meg abban, hogy debütáljon a válogatottban.

A magyar válogatott nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtött, ezzel harmadik helyen áll a csoportban Svájc és Portugália mögött, de már nincs esélye előrelépni, így biztosan nem juthat ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra.

A magyar válogatott programja

október 7., 20:45: Svájc – Magyarország
október 10., 20:45: Magyarország – Feröer-szigetek
november 10., barátságos mérkőzés: Luxemburg – Magyarország
november 14., barátságos mérkőzés: Magyarország – Costa Rica

A B-csoport állása:

1. Svájc 8 8 18–  3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28–  4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11–  9   +2 10
4. Feröer 8 2 2 4   4–15 –11   8
5. Andorra 8 1 1 6   2–17 –15   4
6. Lettország 8 1 7   3–18 –15   3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik