Foci

Serie A: az Inter vette el a Juventus veretlenségét

Vasárnap este az Internazionale fogadta a Juventus csapatát a Serie A negyedik fordulójában. A két csapat legutóbbi összecsapásán márciusban az Inter nyert 3-1-re.

A milánóiak az első játékrészben hét lövéssel próbálkoztak, de nem tudták megdolgoztatni Gianluigi Buffont. A második félidőben Alex Sandro húzott el a bal oldalon, majd centerezett, Stephan Lichtsteiner pedig közelről a hálóba lőtt. (0-1)

Nem sokáig örülhettek a vezető gólnak a vendégek, hiszen két perccel később máris egyenlített az Inter. (1-1) Ever Banega szöglete után Mauro Icardi fejelt a Juventus kapujába.

A 78. percben Ivan Perisic góljával megnyerték a meccset a fekete-kékek, akik a mostani győzelemnek köszönhetően a hatodik helyen állnak a Serie A tabelláján. A Juentus három győzelem után első vereségét szenvedte el a 2016-17-es szezonban.

Serie A, 4. forduló, végeredmények:

Internazionale – Juventus 2-1 (0-0)
G: Icardi 68., Perisic 78., illetve Lichtsteiner 66.

Crotone – Palermo 1-1 (1-0)
G: Trotta 23., illetve Nesztorovszki 66.

Cagliari – Atalanta 3-0 (1-0)
G: Borriello 8., 73., Sau 55.

Sassuolo – Genoa 2-0 (0-0)
G: Politano – büntetőből, Defrei 66.

Torino – Empoli 0-0

Udinese – Chievo 1-2 (1-0)
G: Zapata 25., illetve Castro 82., Cacciatore 90+5.

Fiorentina–Roma 1–0 (0-0)
G: Badelj 82.

A bajnokság állása:

 

1. Napoli 4 3 1 12–5 +7 10
2. Juventus 4 3 1 7–4 +3 9
3. Roma 4 2 1 1 9–5 +4 7
4. Lazio 4 2 1 1 8–5 +3 7
5. Chievo 4 2 1 1 5–3 +2 7
6. Internazionale 4 2 1 1 5–5 0 7
7. Genoa 3 2 1 6–4 +2 6
8. Fiorentina 3 2 1 3–2 +1 6
9. Sampdoria 4 2 2 5–5 0 6
10. Milan 4 2 2 6–7 –1 6
11. Udinese 4 2 2 4–6 –2 6
11. Sassuolo 4 2 2 4–6 –2 6
13. Bologna 4 2 2 5–9 –4 6
14. Torino 4 1 1 2 8–6 +2 4
15. Cagliari 4 1 1 2 7–7 0 4
16. Pescara 4 1 1 2 6–7 –1 4
17. Empoli 4 1 1 2 2–4 –2 4
18. Atalanta 4 1 3 6–10 –4 3
19. Palermo 4 2 2 2–6 –4 2
20. Crotone 4 1 3 3–7 –4 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik