Élő Foci

Pazar csapatmunkával győzött a válogatott Norvégiában

Labdarúgó-válogatottunk egygólos előnybe került az Európa-bajnoki pótselejtezős párharc odavágóján Oslóban.

Az elmúlt évtizedek legfontosabb összecsapására készült a magyar válogatott, hisz 1972 után nyílt esély, hogy a gárda újra kvalifikáljon egy világversenyre.

Ehhez a norvégok legjobbjait kellett – és kell is a visszavágón – legyűrni, akik játéktudásban megkérdőjelezhetetlenül előttünk járnak pár lépéssel.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Király Gábor – aki századszor húzta fel magára a címeres mezt csütörtök este – már a negyedik percben hatalmas védett, bravúrjának köszönhetően pedig nem került hamar hátrányba Storck-csapat.

A folytatásban egyre inkább alábbhagyott a norvég mezőnyfölény, a játékrész derekán pedig Kleinheisler zseniális lövésével meg is szereztük a vezetést.

Kleinheisler góljaEzzel a találattal szereztünk vezetést Norvégiában. #hírek #24hu

Szerző: 24.hu, 2015. november 12.

 

Innentől kezdve egyértelműen a védekezés élvezett prioritást a magyar különítmény számára, a szünetig pedig jól állta a sarat a védelem, nem tudott egyenlíteni az északi gárda.

A szünet után két büntetőt is megúsztunk

Előbb Kádár lerántását engedte tovább Clattenburg, majd Elabdellaoui műesésért sárgát is kapott a játékvezetőtől.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ahogy telt múlt az idő, egyre jobban nyomott Norvégia, a 16-0-s szögletarány is erről árulkodik.

A 88. percben aztán egy pillanatra megállt az ütő minden magyar focirajongóban

Király hatalmas bravúrját követően ugyanis a csereként beálló Helland a lécre fejelte a lasztit, holott üres volt a kapu.

A fiúk a négy perces ráadásban eldugták a játékszert, így előnnyel várhatjuk a vasárnapi visszavágót, amin Gera sárga lapjai miatt biztosan nem játszhat.

Eredmény – Európa-bajnoki pótselejtező, 1. mérkőzés:

Norvégia-Magyarország 0-1 (0-1)
Oslo, Ullevaal-stadion. Vezeti: Clattenburg (angol)

Norvégia: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Skjelbred (Pal André Helland, 86.), Tettey, Johansen, Berget (Elyounoussi, 74.) – Söderlund (Pedersen, 61.), Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo

Magyarország: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Kleinheisler (Nagy Á., 72.), Gera, Elek, Dzsudzsák (Lovrencsics, 76.) – Németh K., Szalai (Priskin, 91.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Gólszerző: Kleinheisler (26.)

Sárga lap: Tettey (20.), Elabdellaoui (65.) illetve Gera (23.), Kádár (34.), Guzmics (39.)

Majdnem kettő ide

45+2. PERC: Elek stukkolt fölé az ötösről egy felperdülő labdát.

Vezet Magyarország Norvégiában!

26. PERC: GÓÓÓÓL! Az újonc Kleinheisler második lövése már utat talált a kapuba! Gyönyörű gól! És ráadásul milyen fontos.

Itt az első sárga lap

20. PERC: Sorozatban jöttek Tettey szabálytalanságai, Clattenburg pedig eddig tűrte.

Apad a kezdeti norvég nyomás

13. PERC: Az első percekben kapujához szegezte a válogatottat az ellenfél, de szerencsére megnyugodtak a fiúk. Mezőnyben jár a labda, ami egyre többet van nálunk.

Nekünk is volt már helyzetünk

8. PERC: Kleinheisler pörgette fel magának a játékszert a büntetőterületen belül, majd tüzelt habozás nélkül, de Nyland a helyén volt.

Király valami szenzációsat védett

4. PERC: Egy szép akció végén ajtó-ablak ziccerben tüzelhetett egy norvég támadó, de a Király Gabi reflexszel fölé ütötte a lasztit.

Királyi, magyar, norvég

Ilyen sorrendben hangzottak el a himnuszok. Most már tényleg csak percek kérdése, és kezdődik a várva várt meccs.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik