Sport

Tóth Amarissa nagy fordulat után verte az ukrán teniszezőt, aki nem fogott kezet Bondár Annával

Tóth Amarissa
Christian Bruna/Getty Images for ITF
Tóth Amarissa
Christian Bruna/Getty Images for ITF

A legjobb nyolc közé jutott Tóth Amarissa az Antalyában zajló 115 ezer dollár (36,5 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán, miután szetthátrányból fordítva legyőzte az első helyen kiemelt Olekszandra Olijnyikovát. Az ukrán teniszező volt az, aki nem volt hajlandó kezet fogni nemrég Bondár Annával, mert utóbbi a háború kitörése után részt vett egy szentpétervári tornán.

A selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutott Tóth győzelme igencsak nagy szenzáció, ugyanis míg ő a 264. a világranglistán, addig az első helyen kiemelt Olijnyikova a 71.

Bár a magyar játékos brékjével indult a meccs, a következő kilenc játékot az ukrán nyerte, aki magabiztosan vezetett 6:1, 3:0-ra. Tóth aztán kiegyenlített a második játszmában, és ugyan 3:3-nál elveszítette az adogatójátékát, a következő három gémet megnyerve döntő szettre mentett.

Ott aztán 4:0-ra is vezetett, és bár Olijnyikova brékelt egyszer, Tóth Amarissa végül 6:1-re nyerte meg a felvonást és jutott tovább a legjobb nyolc közé. Olijnyikova a végén a hálónál kezet fogott a magyar játékossal – akinek szintén volt pár éve egy nagy vihart kavaró esete, amikor a budapesti tornán kínai ellenfele rossz néven vette egy megmozdulását és feladta ellene a meccset.

Udvardy maratoni csatában esett ki

Udvardy Panna hosszúra nyúlt mérkőzésen búcsúzott korábban.  A világranglista 94. helyén álló, negyedik kiemelt magyar az olasz Nuria Brancaccióval (165.) csapott össze.

A nyolc bréket hozó nyitószett rövidítésében a kaposvári születésű, de Floridában élő magyar szettlabdát hárítva került játszmaelőnybe. A folytatásban ellenfele 6:2-vel egyenlített, majd az utolsó felvonásban további hét bréket követően az ellenfél 5:6-nál hozni tudta az adogatását,é s ezzel egyben a meccset is. A találkozó 3 óra 4 percig tartott.

Nyolcaddöntő

Olekssandra Olijnyikova (ukrán, 1.)–Tóth Amarissa 6:1, 4:6, 2:6
Nuria Brancaccio (olasz)–Udvardy Panna (4.) 6:7 (9-11), 6:2, 7:5

Kapcsolódó
Destanee Aiava
„Egy hatalmas baszdmeg mindenkinek a teniszvilágból, akitől kevesebbnek éreztem magam” – mindenkit kiosztott a visszavonuló teniszező
Destanee Aiava mindenkit elküldött melegebb éghajlatra a közleményében, amelyből kiderül, hogy év végén befejezi a teniszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik