Élő Sport

Milák Kristóf olimpiai bajnok száz pillangón, Valter Attila negyedik helyre hajrázott – ez történt az olimpia szombati napján

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Szombaton újra éremesélyes magyarok sikereiért szoríthatunk az olimpián.

  • Rögtön a program elején Major Veronika a sportpisztolyosok 25 méteres számában döntőzött. A magyar lövő olimpiai csúcs beállításával jutott fináléba, ahol aztán megszerezte a magyar csapat hatodik dobogós helyét, miután bronzérmes lett.
  • Sajnos a vele egy időben versengő cselgáncsozók csapata nagyon simán, 4-1-re kikapott Olaszországtól és kiesett.
  • női kézilabda-válogatott is reggel lépett pályára, nem is sikerült frissen beleállnia a meccsbe Hollandia ellen. Pedig az első félidő sokáig jól nézett ki, végül azonban ledolgozhatatlannak bizonyult a hátrány és 30-26-ra kikapott Golovin Vlagyimir csapata.
  • Az úszók programjában Senánszky Petra 50 méter gyorson 25.21 másodperc alatt ért célba, amivel sajnos nem jutott elődöntőbe. Sárkány Zalán 1500 méteren ötödik lett előfutamában, amellyel 11. helyen zárta a számot, viszont Betlehem Dávid országos csúcsot javítva 14:45.59 perccel, nyolcadikként jutott a fináléba. Késő este a sportág fő attrakciójaként Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszás döntőjében hatalmas hajrával nyert aranyérmet.
  • Óriásit hajrázott Valter Attila is, aki az országúti mezőnyversenyben szenzációs teljesítményt nyújtott és a legvégén negyedik helyen ért célba.
  • Sor került Hámori Luca bokszmeccsére is, aki egy interszexuális bunyóssal mérkőzött meg 17 órakor. Ezt a meccset az egész világon mindenhol követték, végül Iman Helif egyhangú pontozással legyőzte Hámorit.
  • Pétervári-Molnár Bendegúz nem az egypárevezősök C döntőjében volt érdekelt, negyedik helyen csapott célba, ezzel 16. helyen zárta a párizsi olimpiát.
  • A női kardcsapat versenye nem sikerült jól, a japánoktól kikapott a Márton AnnaSzűcs LucaPusztai LizaBattai Sugár összeállítású négyes 45-37-re, így a helyosztókon folytatta csak. Ebben simán megverte Olaszországot, majd végül 45-39-re kikapot az Egyesült Államoktól, így hatodik helyen zárt.
  • Vitorlázóinknak felemás napja volt, Vadnai Jonatán a nyolcadik helyre lépett előre a szombati versenynap után. Érdi Máriának viszont továbbra sem megy, a világ- és Európa-bajnok 14., 25. és 24. hellyel folytatta szereplését, és hat futam után a 25. helyen áll.
  • Medencébe ugrott szombat délután a két győzelemnél és egy vereségnél járó férfi vízilabda-válogatott is, amely meglepetésre 9-8-ra kikapott Ausztráliától, így még akár meg is égetheti magát a csoportkör utolsó meccsén Szerbia ellen.
  • Az atlétikai versenyek közül Takács Boglárka országos csúccsal (11.10) jutott elődöntőbe 100 méteren, ám az elődöntőben nem kapta el jól a rajtot. A táv második felében hatalmas hajrával megelőzött két riválist, 11.26-os idővel hetedikként ért célba, ami összesítésben a 18. helyet jelentette számára.

A magyar versenyzők teljes szombati programját ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

20-19 maradt az előnyünk

Battai Sugár ellen Tartakovsky nagyon mondta a magáét, de ennél aggasztóbb volt, hogy a magyar vívó elesett és úgy tűnt, megsérült a lába. Az állandó reklamálás mellett sajnos azért vívni is maradt ideje, 8-4-re elhúzott az asszóban, de végül Battai időben vágott közbe az utolsó akciójában.

Óriási szenzáció tornában, Fülöp-szigeteki aranyérem!

Eddig is nemzeti hősnek számított Carlos Yulo a Fülöp-szigeteken, de a kétszeres világbajnok tornász most aztán tényleg szobrot kaphat: a lábszer-specialista Yulo pazar gyakorlattal megnyerte a férfi talaj döntőjét! Ez a Fülöp-szigetek csupán második aranyérme a nyári olimpiák történetében, az elsőt három éve Hidilyn Diaz nyerte. Yulo egyszerűen nem hiszi el, hogy nyert. A második – csupán 0.034-gyel Yulo mögött – a címvédő izraeli Artem Dolgopjat, a harmadik a brit Jake Jarman.

Mártont meglepték, de még vezetünk

Hát, erre viszont nem lehetett számítani, Márton Anna a vártnál sokkal rosszabbul vívott Elizabeth Tartakovsky ellen. Az amerikai 7-5-re nyerte az asszót, ráadásul nagyon 4-5 tust bevitt egymás után, szerencsére az utolsó szó így is a magyar versenyzőé lett, 10-9 maradt az előnyből.

5-2-es előny nálunk

Battai Sugár kezdett Magda Skarbonkiewicz, némi bizonytalankodás után nagyon megtalálta a ritmust és végül 5-2-re nyerte a legelső asszót.

Fej-fej mellett

Három negyed után 7-6-ra vezet a magyar vízilabda-válogatott Ausztrália ellen, ebben a szakaszban Manhercz Krisztián és Nagy Ádám szerezte a góljainkat.

P0óló: 3-0-s rohammal előny a félidőben

A második negyedet az ausztrálok kezdték jobban, Chaz Poot és Milos Maksimovic góljaival 4-2-re megléptek.

Varga Zsolt szövetségi kapitány időt kért, rendezte a sorokat, a csapat pedig Varga Dénes és Manhercz Krisztián révén egyenlített, Zalánki Gergő pedig 15 másodperccel a negyed vége előtt megszerezte a vezető találatot is (5-4).

Az amerikaiak csak az 5. helyen az éremtáblán

Az megszokott dolog, hogy az atlétikai versenyek előtt nem az amerikaiak, hanem a kínaiak vezetik az éremtáblát; az viszont talán meglepő, hogy az Egyesült Államok (9 arany, 19 ezüst és 17 bronz) csak az 5. helyen áll, a tízaranyas határt egyaránt átlépő Kína, Ausztrália, Franciaország és Nagy-Britannia után. A franciák tökéletesen kihasználják a hazai pályát és azt, hogy ez indulási jogot biztosít nekik minden versenyszámban; 11–13–14-es mérlegük jobb, mint a legutóbbi öt olimpiai szereplésük mindegyike! És még egy hét hátra van…

Első negyed után ikszre állnak pólósaink Ausztráliával

Negyedik csoportmérkőzésén Ausztrália ellen ugrott medencébe a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely Franciaország és Japán legyőzése mellett a spanyoloktól vereséget szenvedett, így hat ponttal állt a B csoportban.

Az ausztrálok ugyanígy jártak, vereséget szenvedtek a spanyoloktól, és legyőzték Szerbiát, valamint Franciaországot.

Kiegyensúlyozott meccsre számíthattunk tehát, ennek megfelelően ugyan vezettünk Manhercz Krisztián és Fekete Gergő góljával is, az első negyed 2-2-es döntetlennel zárult.

40-33-ról indul az utolsó asszó

Battiston is jól megijesztett minket, mert három tust adott Battainak, de szerencsére a magyar vívó ritmust váltott és néggyel válaszolt! Az asszó 4-4 után újra az olasz kapta el a fonalat, végül 7-5-re kikapott ugyan, de 40-33-nál zárhatja le a meccset Márton Anna.

Vadnai Jonatán feljött a 11. helyre

A férfi vitorlázók ILCA 7. hajóosztályának versenyzői is túlvannak már öt futamon. Vadnai Jonatán előrelépett a 11. helyre, az ötödik futamban eddigi legjobb eredményét (5.) érte el. Futameredményei sorozatban: 16., 12., 21., 13., 5.; jelen állás szerint a 21. helyet kiejtheti. Az élen a két futamon első helyen célba ért ausztrál Matt Wearn.

20-15-re vezetünk

Battai szépen összeszedte a gondolatait és Vecchit 5-3-ra verte. Egész szép előnyt dolgoztunk ki, jön Szűcs és Criscio asszója.

Érdi Mária közben a 26. helyen áll „féltávnál”

Két futamon már túlvannak ma a vitorlás ILCA 6 hajóosztály versenyzői; Érdi Mária egy 14. és egy 26. helyet gyűjtött be, így összesítésben a 26. helyen áll. Az eddigi öt futamon a 20., 19., 33., 14. és 26. helyen ért célba, a legrosszabb eredményt (ez most a 33.) kiejtheti a tízfutamos alapverseny végén. A tíz futam összesítése alapján az első tíz helyezett kerül az éremfutamra, ez jelenleg elég messze van. Az utolsó éremfutamos helyet jelenleg az olasz Chiara Benini Floriani foglalja el; egy 3., 7., (25.), 10. és 18. helyezéssel. Vezet az eddig remeklő, az összes futamot első négyben záró Marit Bouwmeester.

10-8-ra fordított Márton

Márton Anna alaposan felszívta magát erre az összecsapásra, kezdésként rögtön négy tussal kezdett, végül 8-3-ra kaszabolta le az ellenfelét. Szűcs jön Michela Battiston ellen.

5-2 az olaszoknak

Sajnos Battai nagyon nem találta a fogást ellenfelén, Criscio meggyőző teljesítménnyel nyert. Márton Anna érkezett másodikként, az ő első ellenfele Irene Vecchi lesz.

Olvasói sztorik