Sport

„Ha a szövetségen nincs úrrá a pánik, Magyarország stabilan elődöntőkért játszhatna” – a magyar kézilabda problémáira mutatott rá a korábbi kapitány

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Rengeteg egykori klasszis dolgozok a Magyar Kézilabda Szövetségben (MKSZ), akiknek természetesen megvan a véleményük a sportágról, épp ezért viszont egyszerre túl sokan tudnak beleszólni az aktuális szövetségi kapitány dolgába. Ezt a megállapítást Kim Rasmussen, a női nemzeti csapat korábbi edzője tette a Handball Expertnek adott interjújában, amikor arról kérdezték, neki mik voltak a tapasztalatai a kézilabdán belüli kommunikációról, amikor itt dolgozott.

Szerettem a munkát, jó volt együtt dolgozni a szövetséggel és a lányokkal. Azt látom talán a legnagyobb kihívásnak Magyarországon, hogy a szövetség vezetősége tele van korábbi klasszis játékosokkal, edzőkkel, akiknek természetesen megvan a véleménye a kézilabdáról. De ha 25 ember szól bele egy döntésbe, nehéz mindig egy irányba haladni

– mondta a Kim Rasmussen, aki legutóbb a Rapid Bukarestet irányította.

Rasmussen az interjúban arról is beszélt, hogy a magyar kézilabdára jellemző, hogy túl gyorsan akarnak elérni mindent. Így aztán hiába az utánpótlásban elért sikerek, a fiatalokra nagy nyomás nehezedik, amikor a felnőttek közé kerülnek.

„Magyarországon egészen elképesztő mennyiségű tehetség van, kétségtelenül az egyik legjobb utánpótlásműhely a világon. Egyénileg fantasztikusak a magyar fiatalok.

Viszont úgy érzem, sok játékos nagyon hasonló stílusban játszik, ez pedig lehet hátrány is.

Most talán Albek Annát tudnám kiemelni, aki kicsit más, mint a többiek. Hiába vannak tehetséges játékosaid, minden téren a szintézisre kell törekedni; a korosztályok, a játékstílusok, személyiségek és a játékosok felépítése tekintetében is” – vélekedett a hazánkban 2016 és 2020 között dolgozó edző a fiatalkérdésről. Hozzátette még, hogy a nem szabad túl korán odatenni a tehetségeket az első csapatban, és az sem jó, ha az utánpótlásban minden percben a pályán vannak, mert akkor nem tanulják meg, hogy minden percért keményen kell dolgozni.

Hiszek abban, hogy ha Magyarországon nem lett volna úrrá a szövetségen a pánik, most stabilan a nyolc között lehetne a csapat, és elődöntőkért játszhatna. Mégpedig azért, mert egy ideig nagyon szépen és koncepciózusan építkeztünk együtt a szövetséggel. Néhány rossz szó, egy óriási hiba a részemről, majd minden szertefoszlott

– mondta Rasmussen, aki a szövetséggel való elválására utalt.

A dán edzőt a 2019 decemberében, a Kumamotóban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a Románia elleni vesztes csoportmérkőzésen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A meccs utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a bírók és a zsűri személyes támadást intéztek ellene, kijelentése miatt pedig a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság hatáskörébe utalva az ügyet. Rasmussent 2020. január 7-én menesztette a magyar szövetség (miközben utólag kiderült, hogy a vb előtt hosszabbítottak vele négy évvel), az IHF pedig később másfél millió forintra büntette és visszamenőleges hatállyal két hónapra eltiltotta. Pereskedés lett belőle, első fokon a dán, másodfokon pedig az MKSZ nyert.

„A 2019-2020-as időszakban olyan szerződésem volt, amiben teljesen tiszták voltak a felbontás feltételei. Ám bizonyos emberek elkezdtek kutakodni, és csak megtalálták, amit kerestek. Ha megvan a megfelelő politikai támogatottságod, mindig legyőzöd az átlagembert. Egyetlen egy hely volt, ahol nem tisztelték a szerződésemet, de már lezártam életemnek ezen fejezetét” – mondta a magyarországi szerződésbontása kapcsán.

Ami a napokban rajtoló világbajnokságot illeti, nem vár sokat a magyar csapattól, elsősorban védekezésben lesznek szerinte problémáink. Szerinte Bíró Blanka teljesítményén, hogy sikerül-e odaérni a legjobb nyolcba, ami olimpiai selejtezőt érne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik