Sport

Fordulat a magyar kézilabda kirakatperében

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) jogerősen pert nyert Kim Rasmussennel, a női válogatott korábbi szövetségi kapitányával szemben.

Az MKSZ honlapján megjelent hétfői közlemény szerint a másodfokú eljárásban meghozott ítélet megállapítja, hogy az edző megszegte a megbízási szerződésének rendelkezéseit, így a szövetség részéről jogszerű volt a megállapodás felmondása.

A dán edzőt a 2019 decemberében, a Kumamotóban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a Románia elleni vesztes csoportmérkőzésen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított meccs utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a bírók és a zsűri személyes támadást intéztek ellene, kijelentése miatt pedig a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság hatáskörébe utalva az ügyet.

Rasmussent 2020. január 7-én menesztette a magyar szövetség (miközben utólag kiderült, hogy a vb előtt hosszabbítottak vele négy évvel), az IHF pedig később másfél millió forintra büntette és visszamenőleges hatállyal két hónapra eltiltotta.

A szakvezető a lengyel válogatottal 2013-ban és 2015-ben is negyedik lett a világbajnokságon, majd 2016-ban a román CSM Bucuresti csapatát Bajnokok Ligája-győzelemig vezette. A magyar válogatott élére 2016 májusában nevezték ki, irányításával a nemzeti együttes története legrosszabb Európa-bajnoki szereplését érte el 2016-ban (12.), valamint a két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. Az Eb-n 2018-ban a hetedik helyig vezette a magyar csapatot.

Kapcsolódó
Nem ért egyet az MKSZ a bírósággal a Rasmussen-ügyben
Az ítélet nem jogerős, a kéziszövetség szerint az ügy egyelőre nem zárult le.

A bíróság tavaly novemberben, első fokon Rasmussennek adott igazat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik