Sport

Menesztette Kim Rasmussent a kéziszövetség

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 2020. január 7-i hatállyal felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát

olvasható a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) oldalán megjelent közleményben.

Az elnökség ezzel egy időben felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségének betöltése céljából. A két szakember felkérése a közös munkára és egyaránt a szövetségi kapitányi pozícióra szól, a páros együtt látná el a szakvezetői feladatokat a 2020. március 20-22. közötti győri olimpiai selejtezőn, valamint az azt követően sorra kerülő Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön, olvasható a közleményben.

A Rasmussen-éra

Kim Rasmussent 2016 májusában nevezték ki a magyar női válogatott szövetségi kapitányának, azt követően, hogy a bukarestiekkel Budapesten megnyerte a Bajnokok Ligáját. Korábban már nemzeti csapat élén is bizonyított, a lengyelekkel kétszer is világbajnoki negyedik volt.

Nem vállalt könnyű feladatot: Magyarország egymás után két olimpiáról is lemaradt, miközben a sportágba egyre több pénz ömlik, az NB I-et ellepték a nemzetközi klasszisok, így érthetően a közvélemény eredményeket vár. Csakhogy közben egyre több alapember esett ki ilyen-olyan okokból, Rasmussen így tulajdonképpen sosem tudott a legerősebb kerettel egy világeseményre utazni, viszont hosszú idő után első kapitányként bátran dobta be a fiatalokat a mélyvízbe.

A 2016-os Eb volt az első versenye válogatott élén, a 12. hely minden idők legrosszabb magyar szereplése volt. A 2017-es világbajnokság is történelmi mélypont volt a 15. hellyel, a két évvel ezelőtti Eb-7. pozíció viszont, mint utólag kiderült, lehetőséget teremtett arra, hogy márciusban kivívjuk a tokiói részvétel jogát. A 2019-es világbajnokság sem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, a csoportjából sem jutott tovább Magyarország, amely végül tizennegyedikként zárt Japánban.

Így értékeltük a legutóbbi vb után a válogatott helyzetét:

Rasmussen elküldése nem oldaná meg a magyar kézilabda problémáit
Története második legrosszabb világbajnoki eredményét érte el a magyar női kézilabda-válogatott. A szövetségi kapitány felelőssége nyilvánvaló, de a kialakult helyzetről kevésbé tehet.

A vb-n volt egy incidens, ami nehezítette Rasmussen helyzetét: a Románia elleni vereséget követően kritizálta a játékvezetőket a sajtótájékoztatón.

A játékvezetés minősége, különösen az utolsó tíz percben, a kézilabdázás egészére nézve kínos volt

mondta a többi közt, és hozzátette azt is, hogy a mérkőzésen történtek a személye ellen irányuló döntések voltak, lényegében kicsesztek vele, ahogyan ő fogalmazott.

Azonnali hatállyal eltiltotta Kim Rasmussent az IHF
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség a Románia elleni vb-meccset követő sajtótájékoztató miatt döntött így.

Ennek az egésznek a következménye az lett, hogy a nemzetközi szövetség eltiltotta őt. Azt ugyanakkor még mindig nem tudni, mennyi időre, ami már csak a márciusi, győri olimpiai selejtezőtorna miatt sem volt mindegy. A jelek szerint az MKSZ nem várta meg a nemzetközi szövetség döntését, és elküldte a dán szakembert.

A mieink az oroszokkal, a szerbekkel és a kínaiakkal kerültek egy csoport. Az első kettő kijut Tokióba. Legutóbb 2008-ban, Pekingben volt ott a játékokon a magyar női kézilabda-válogatott, amely a negyedik helyen zárt.

Rasmussen volt a 24. kapitány

A kedden felmentett dán Kim Rasmussen volt a magyar női kézilabda-válogatott történetének 24. szövetségi kapitánya az MTI cikke szerint.

 

Nagypályán:
1928-1934: Karsai József
1935-1936: Sass István
1937-1945: Cséfay Sándor
1948-1949: Schäffer Gusztáv
1950-1951: Várady Andor
1951-1956 és 1959: Mérai Ferenc
1957-1959: Réti Zoltán

Kispályán:
1949: Schäffer Gusztáv
1956: Mérai Ferenc
1956-1978: Török Bódog
1979-1980: Lele Mihály
1980-1985 és 1997: Csík János
1986-1987: Barabás Zsolt
1988-1989: Szabó István
1990-1996: Laurencz László
1998: Németh András, Zsiga Gyula
1998-2004: Mocsai Lajos
2004: Kiss Szilárd
2005-2007 és 2014-2015: Németh András
2008 és 2013: Hajdu János
2008-2009: Imre Vilmos
2009-2011: Mátéfi Eszter
2011-2013: Karl Erik Böhn (norvég)
2016: Elek Gábor, Ambros Martín (spanyol)
2016-2020: Kim Rasmussen (dán)

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik