Karol Bielecki 1982. január 23-án született Sandomierzben, ott is kezdett el kézilabdázni a helyi Wisla csapatában – 15 évesen! Addig igazából esze ágában nem volt ezzel a sportággal foglalkozni, eleinte kerékpárversenyző akart lenni, majd 11 évesen futballozni kezdett, de közben az iskolában megismerkedett a kézivel és a kosárlabdával is.
15 évesen a kézilabdázók képzésére szakosodott gdanski sportiskolába felvételizett, ám az orvosi vizsgálat kóros soványságot mutatott ki nála, kritizálták a testtartását, ezért nem vették fel. Így az általános iskola elvégzése után az egyik testnevelő tanára ösztönzésére egy építőipari technikumban kezdett tanulni.
A kézilabda azonban jól ment neki, az 1997–1998-as szezonban Lengyelország legfiatalabb játékosaként a második ligában mutatkozott be a Wisla Sandomierz színeiben, két évvel később itt figyelt fel rá a Kielce. 1999. október 23-án a Warszawianka elleni mérkőzésen debütált az élvonalban, abban az évben játszott először a Bajnokok Ligájában.
A válogatottban 2002. december 20-án debütált egy Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen, 2007-ben világbajnoki ezüstöt, két évvel később vb-bronzot nyert, klubszinten pedig előbb Magdeburgban, majd a Rhein-Neckar Löwenben szerepelt.
Egyértelműen a csúcson volt.
Döbbenet Kielcében
2010. június 11-én aztán megváltozott az élete. A lengyel válogatott a horvátokkal játszott felkészülési mérkőzést Kielcében, amikor megtörtént a baj. Az, ami kézilabdapályán – szerencsére – elég ritka.
„Nagyon jól ment a játék, lőttem egy gólt, adtam egy gólpasszt, minden sikerült. Azon meccsek egyikének indult, ahol úgy érzed, hogy jó formában vagy, érzed a lendületet. A kaput nagyobbnak, az ellenfelet kisebbnek és lassabbnak éreztem. Azt hittem, ez az én napom” – emlékezett vissza évekkel később a tragikus napra.
Tíz perc elteltével egy rossz, ütemtelen mozdulat során a horvát Josip Valcic eltalálta az arcát.
Földre kerültem, éreztem, hogy valami nagyon rossz történik. Éreztem, hogy nem csak a vér folyik a szememből, hanem valami más is. Elvesztettem a bal szememet
– írta a 2018-ban megjelent Wojownik (Harcos) című önéletrajzi könyvében.
A csapatorvos, Maciej Nowak gyorsan megjelent, de ortopéd orvosként nem sokat tehetett. Azt azonnal felismerte, hogy óriási a baj.
„Elsápadt, amikor rám nézett” – emlékezett vissza a kézilabdázó. Nowak azonnal szemészt keresett, és a sürgős kórházba szállítás mellett döntött, miközben a mentősofőr meg akart várni egy másik járművet. A doktor azt kiabálta, „ne szórakozzon, menniük kell, mert életveszély van.”
„Micsoda életveszély lehet?” – tűnődött Bielecki, aki akkor még mindig nem volt teljesen tudatában a helyzet súlyosságával. Helikoptert nem sikerült szervezni, így mentőautóval Lublinba szállították, ahol azonnal megműtötték. Közben német klubja, a Löwen intézkedett, hogy amint lehet, a tübingeni egyetemi klinikára szállíttassa. A tervek szerint több műtét várt volna rá, de az első beavatkozás után orvosa közölte vele: nem lesz több operáció.
Azt mondta, örökre megvakultam, a szemgolyómat el kell távolítani, és nem fogok tudni többet kézilabdázni. Sokkot kaptam, összetörtem.
„Egész életemben bánni fogom”
Ami a meccset illeti, a lengyelek 25-24-re nyertek, és igazából senki sem aggódott. A csapattárs Marcin Lijewski, aki közvetlenül Bielecki mellett állt a sérüléskor, úgy gondolta, hogy csupán a szemöldöke hasadt fel. Csak a mérkőzés után, az öltözőben értesült a sajnálatos baleset következményeiről.
A két csapat két nappal később is összemérte az erejét Varsóban. A lengyelek csendben tették meg a 180 kilométeres hazautat, majd a szállodában a horvátokkal együtt várták a híreket a kórházból.
„Senki sem aludt. Rendeltünk néhány doboz sört, és vártunk. Valcic úgy nézett ki, mint egy megvert kutya, teljesen összetört” – mondta Lijewski.
Az akkori szövetségi kapitány Bogdan Wenta hasonló állapotban volt: „Szörnyű órákat éltünk át. Éjszakába nyúlóan vártuk a híreket, Valcic leverten ült közöttünk.”
A horvát irányító arra kérte edzőjét, a visszavágón ne küldje pályára.
„Még mindig újra átélem ezt a szörnyű eseményt, érzem, ahogy az ujjam mélyen a szemébe fúródik. Tudom, hogy ez bárkivel megtörténhet, de ez nem vigasztal.
Egész életemben bánni fogom, és sohasem felejtem el
– nyilatkozta néhány héttel később a Sportske Novosti című napilapnak.
Sírós-zokogós visszatérés
Bielecki bejelentette a visszavonulását, főleg, miután ráébredt, hogy egy szemmel, a térlátását elveszítve a mindennapok is problémát okoznak neki.
„Nem tudtam úgy elmenni a szobából a fürdőszobába, hogy ne ütközzek akadályba, ne döntsek fel valamit. Képzeld el, hogy otthon százszor vagy ezerszer felkelsz a kanapéról, és kimész a mosdóba. Ösztönösen, normálisan. De fél szemmel látni a világot egészen más. Valahányszor nekiütköztem a falnak vagy megbotlottam egy székben, jobban megértettem. És ez az új tudás egyáltalán nem tetszett” – írta könyvében.
„Sokan nem adtak esélyt a visszatérésemre. De nekem adnom kellett magamnak egy esélyt” – mondta. Egy hónappal a baleset után ismét edzésen volt, ahol gyorsan megértette, a pályán is más a valóság érzékelése fél szemmel. Eleinte a labda elkapása is gondot okozott, ezen kívül speciális szemüveget kapott, ami még tovább korlátozta a látóterét.
Július 22-én játszotta az első felkészülési mérkőzését, amelyen egy gólt szerzett. Augusztus 31-én, vagyis 81 nappal a kielcei sérülés után tétmeccsen is pályára lépett, az ellenfél a Frisch Auf Göppingen volt. Az új Bundesliga-szezon nyitányát telt ház fogadta, a 43. másodpercben már betalált, végül az SAP Arénában 10 ezer néző tombolta végig, ahogy 13 lövésből 11 gólt szerzett.
Amikor a pályán volt, nekem úgy tűnt, hogy nem két, hanem három méter magas, és 200 kilométeres sebességgel küldi a bombákat a kapuba. Valahányszor betalált, üvöltöttem a padon
– mesélte klub- és válogatottbeli társa, Grzegorz Tkaczyk.
„Döbbenetes energiával és gondolatokkal teli fejjel egy olyan meccsen tértem vissza, amelyen megdöntöttem a saját hatékonysági rekordomat. Egy kívülálló számára úgy tűnt, mintha egy film utolsó jeleneteit látná, igazi hollywoodi happy enddel. És valóban, mert ilyen dolgok nem történnek meg a való világban. Annyira megéltem, annyira akartam, és minden tökéletesre sikerült. A meccs után a Löwen ügyvezetője, Thorsten Storm zokogott, de én is sírtam csapattársaim és szurkolóim előtt a meghatottságtól. Visszatértem oda, ahol lenni akartam. Ezúttal sokkal nehezebb volt, de megint sikerült” – írta könyvében Bielecki.
Megemlegette a Veszprém is
Azon a nyáron a Gummersbachba szerződött Valcic is, és a felek decemberben, egy bajnokin találkoztak egymással ismét. Megölelték egymást, Bielecki nem haragudott társára, azóta is azt hangoztatja, teljesen véletlen ütközés volt.
Nem is akárhogyan tért vissza: ugyan 2012-ben, miután a lengyelek nem jutottak ki a londoni olimpiára, visszavonult a válogatottságtól, rábírták a folytatásra. 2015-ben, Katarban megszerezte pályafutása második vb-bronzát, egy évvel később, a riói olimpián pedig gólkirályi címmel segítette negyedik helyig a válogatottat.
Klubpályafutását Kielcében fejezte be, erről a veszprémiek is sokat mesélhetnének: 2016-ban ugyanis ott volt azon a Bajnokok Ligája-döntőn, amelyen a magyar csapat már kilenc góllal is vezetett, végül mégis elbukta a meccset. Bielecki hat gólig jutott, és a hetespárbajban sem hibázott.
2018 júniusában, 36 évesen vonult vissza végleg. Mostanság üzletemberként dolgozik, többek között ingatlanügyekkel foglalkozik és motivációs tréner lett.
Van miből építkeznie.
