Az évszázad jégkorongtornájaként harangozták be ötven évvel ezelőtt a Kanada–Szovjetunió párharcot, elvégre első ízben találkoztak egymással a tengerentúli profik és az odaát lesajnált keleti „amatőrök”, akiknek mindig felemlegették, hogy hiába nyernek annyi olimpiai és világbajnoki címet, az NHL-ben korongba sem ütnének. Ennek megfelelően Kanada nyolc győzelemre készült, a felek ugyanis abban állapodtak meg, hogy az első négy meccset a juharlevelesek hazájában, a másik négyet Moszkvában vívják.
Szeptember másodikától, a sorozat kezdetétől alábbhagyott a gőg. Montrealban 18 818 néző várta a nyitányt, és a hetedik percben már legyintett: hát persze… Phil Esposito a harmincadik másodpercben vezetést szerzett, majd hat és fél perc elteltével Paul Henderson 2-0-ra alakította az állást.
Nem mondható, hogy a szovjet csapat letört. A cselművész Valerij Harlamov vezérletével még az első harmadban egyenlített (2-2), majd a folytatásban egyenesen lekorongozta ellenfelét. Világszenzáció volt a végeredmény: Kanada–Szovjetunió 3-7.
Ekkora verés nem lehet véletlen, úgyhogy Észak-Amerikában kezdtek jobban utánanézni a mindjárt Vörös Gépezetként emlegetett nagycirkusznak, és nyíltak a szemek, hogy a kiutazó huszonhét szovjet hokis közül tizenhat egy klubban, a moszkvai CSZKA-ban játszott. Ám nemcsak a törzsgárdisták (Tretyak, Cigankov, Guszev, Kuzkin, Lutcsenko, Ragulin, Mihajlov, Petrov, Harlamov), hanem a klub fiataljai (Anyiszin, Blinov, Bodunov, Lebegyev, Misakov, Volcskov) is helyet kaptak a csapatban, amelyben ott volt még minden idők legtöbbszörös, 321-szeres szovjet válogatottja, Alekszandr Malcev (Dinamo Moszkva), továbbá klubtársa, Vasziljev, no meg Jakusev, Sadrin, Sztarsinov a Szpartakból. Nem volt ott viszont a háromszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok korongművész, Anatolij Firszov, aki összeveszett a labdarúgóként és jégkorongozóként is szovjet válogatott Veszvolod Bobrov szakvezetővel.
Kanada kerete sem kezdőkből állt, Drydentől Perrault-ig hat játékost adott a Montreal Canadiens, egyaránt ötöt a New York Rangers és a Chicago Blackhawks, hármat-hármat a Boston Bruins és a Detroit Red Wings, kettőt-kettőt a Toronto Maple Leafs és a Minnesota North Stars, egyet a Buffalo Sabres. A garnitúra három héttel a rajt előtt edzőtáborba vonult, szükség is volt rá.
A nagymenők a Torontóban rendezett második meccsen 4-1-gyel egyenlítettek, a két Mahovlich, Frank és Pete remekelt, ám figyelni kellett arra, amit a vendéglátók első gólját szerző Phil Esposito mondott:
Ez nagyobb győzelem, mint a Stanley Kupa megnyerése.
Úgy nézett ki, harmadszorra megint Kanada győz, hiszen 4-2-re vezetett, de két ifjú titán, Vjacseszlav Anyiszin és Alekszandr Bodunov 4-4-re mentette a winnipegi meccset. „Szoros, nagyon szoros” – ámult immár nem az egyszeri csodán a világ, és nem lepődött meg azon, hogy szeptember 8-án Vancouverben a vörösök 5-3-ra győztek. A kanadai csapatot kifütyülték… Esposito újra megszólalt: „Nézzünk szembe a tényekkel, nagyon jó csapatuk van.”
A moszkvai első (összességében az ötödik) találkozón úgy tetszett, eldőlt minden. Jóllehet a szeptember 22-én tartott partin Kanada előbb 3-0-ra, majd Henderson góljával a harmadik harmad elején 4-1-re vezetett, a szovjet csapat nemhogy egyenlített, de megnyerte a meccset. A győztes gól előtt Vlagyimir Vikulov gondosan lefektette Tony Espositót, mielőtt az üres kapuba passzolt (5-4).
Ahhoz, hogy Kanada vigye el a pálmát, a hátralévő három találkozó mindegyikét meg kellett nyernie. Ez olyannyira képtelennek tetszett, mint az, hogy a riválisok bármelyike másfél percen belül három gólt pakoljon be a másiknak.
Ez is sokkolta a moszkvai jégszínház táncoslábú tagjait meg az is, hogy Bobby Clarke odavágott Harlamovnak, aki a hetedik meccsen nem játszhatott, a nyolcadikon sem volt teljesen egészséges. Alekszandr Jakusev még szépített, aztán csönd, 3-2 Kanadának.
A hetedik mérkőzés 3-3-ra állt, és már csak két perc, hat másodperc volt hátra, amikor Henderson becsapta Gennagyij Cigankovot, és a hálóba lőtt (3-4). Feszült meccs volt, Bergman és Borisz Mihajlov összeverekedett, a felzaklatott Bobrov élesen bírálta a játékvezetőket és Cigankovot. Bobby Clarke azt mondta: „Moszkvában sokkal jobban játszottunk, mint Kanadában.” Henderson meg azt: „Hogy mi volt a gólom? A legteljesebb boldogság.”
Vagyis Kanada egalizált, hét meccs után mindkét fél három-három győzelmet és egy döntetlent számlált. A záró meccs hallatlan izgalmakat ígért, és még annál is inkább elállt a lélegzet, mint azt bárki gondolta volna. A 2-2-es első harmad után a másodikban a komanda 5-3-ra elhúzott. Kanadának ugyanazt kellett megtennie, amit a mérkőzések tekintetében: hármat kellett virítania a fordításhoz. Phil Esposito és Cournoyer lőtt egyet-egyet (5:5), közben a sokoldalú Phil – Ken Dryden kapus mögött – megállította Jurij Blinov hálóba tartó korongját.
Már csak negyvenöt másodperc maradt hátra, amikor Hendersonnak cserélnie kellett volna, de nem jött le a jégről. Megsejtett valamit… Harmincnégy másodperccel a befejezés előtt előkerült a kapu mögül, és a bal sarokba ütötte a pakkot (5-6). Majd azt nyilatkozta:
Amikor láttam, hogy bemegy, egyszerűen megőrültem.
Moszkva ledermedt. Bár a szovjet csapat fényesen bebizonyította, hogy szó sincs az NHL egyeduralmáról, a vereséget, amely ráadásul többszörösen nyert helyzetből, hihetetlen fordítások árán következett be, nehéz volt elviselni. A Szovjetszkij Szport arról írt, hogy a brutális kanadaiak megfélemlítették a finoman hokizókat, s ebben volt igazság, mert Jupp Kompalla nyugatnémet játékvezető is azt mondta: „A kanadaiak kifejezetten durván játszottak, veszélyeztették ellenfeleik testi épségét, akár pályafutását is.”
Harlamov sokkal jobban trükközött…
