Sport

Milák: Még mindig jobban örülök annak, hogy itt vagyok, mintha a Szigeten veretném hat napig

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római Európa-bajnokságon, ahol három aranyat és két ezüstöt szerzett.

A magyar újságírók számára összehívott szerdai sajtóbeszélgetésen az olimpiai bajnok arra a kérdésre, hogyan miképpen ünnepelt, azt mondta:

Nem kell semmi különösre gondolni, még mindig jobban örülök annak, hogy itt vagyok, mintha a Szigeten veretném hat napig. Egyszerű dolgok, annyira átlagosak, hogy egy átlagembernek is fura lenne

– nyilatkozta Milák, aki utolsó úszásában, fő számában, címvédőként kedden remek idővel nyert 200 méter pillangón, a második helyen pedig csapattársa, Márton Richárd végzett, akit felhívott maga mellé a dobogó tetejére.

Kapcsolódó

Milák megjegyezte, az Eb után néhány hét pihenője lesz, de ezalatt is szorgalmi munkát végez majd, ugyanis nem akarja elveszíteni a nehezen felszedett izomzatát. Hozzátette, alapvetően az aktív pihenés híve. Az MTI érdeklődésére elmondta, számos programja közül például kiemelkedik számára egy szeptemberi szponzori esemény, amelynek köszönhetően az ausztriai Spielbergben száguldozhat majd a Red Bull Ringen.

A júniusi, hazai rendezésű világbajnokságon 200 méteren saját világcsúcsát megjavítva győztes Milák újságírói kérdésre kiemelte csapatának szerepét: edzője Virth Balázs, az erőnléti tréningeket pedig 2020 óta Zala György, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus tartja.

Őt ajánlották nekem, én pedig emberileg és szakmailag is annyira megvagyok vele elégedve, hogy most már senkinek sem adnám oda

– mondta Zaláról Milák. „Igazi csapatmunka zajlik nálunk, amely során amolyan oda-vissza, adok-kapok jelleggel mindenki elmondja mit lát, vagy gondol. Viszont inkább azon van a hangsúly, én hogyan érzem, az adott pillanatban milyen állapotban vagyok, és ahhoz igazítjuk az edzéseket.”

A Honvéd klasszisa megjegyezte, vannak nem hivatalos pszichológusai, mentorai, közeli barátok, ismerősök, szakmabeliek, akik segítenek számára válaszokat keresni azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják.

A közelgő rövidpályás idénnyel kapcsolatban Milák elmondta, ugyan sokat javult a fordulója, de továbbra sem a kedvence a 25 méteres medence, csapatával pedig át kell gondolniuk, minek van értelme, lehet inkább „csendben és titokban felkészülve, egy újabb nagy teljesítménnyel kellene a nagyközönség elé állni”.

A középtávú terveiről sejtelmesen beszélt a 22 esztendős úszó:

Van egy-két dolog készülőben, amit nem nagyon mutattam meg, de szerintem lesz csattanó a jövő év elején sorra kerülő országos bajnokságon

Milák kedden 200 méter pillangón 1:52.01-es idővel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban. Ez minden idők hetedik legjobb úszása – tette mindezt úgy, hogy a 14. rajtja volt az olasz fővárosban. A hétből hat Milák eredménye, egy pedig, a hatodik, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelphs 2009-es, 1:51.51-es római cápadresszes világcsúcsa. Ezt javította meg Milák 2019-ben Kvangdzsuban (1:50.73), majd faragott belőle júniusban (1:50.34) a Duna Arénában rendezett világbajnokságon.

Kapcsolódó
Phelpsnek, Csehnek és a többieknek összesen tízszer sikerült az, amit Milák egymaga már tizenegyszer véghezvitt 200 pillangón
A keddi, aranyat érő úszása minden idők hetedik legjobb eredménye volt 200 pillangón.

Milák kedden önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban. Korábban a 4×200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón végzett az élen, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik