Sport

Milákot az Eb-n sem lehetett megverni 100 pillangón

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 100 méter pillangón vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

A szám olimpiai ezüstérmese és világbajnoka 50.33 másodperces idővel csapott célba, a döntő másik magyarja, Kós Hubert 11 századdal maradt le a bronzról, 51.33 másodperces egyéni csúccsal a negyedik lett.

Milák önmaga második, a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte az olasz fővárosban, ahol a csütörtöki nyitónapon a 4×200 méteres gyorsváltóval végzett az élen.

Miláknak aztán mindössze bő tíz perce volt a regenerálódásra, mert a 200 gyors elődöntőjében is jelenése volt, a rövid pihenő azonban láthatóan nem volt elég neki, ugyanis a táv második felére lelassult, így 1:47.37 perces idővel – ami több mint egy másodperccel lassabb volt, mint délelőtti úszása (1:46.26) – a 10. lett.

A másik magyar elődöntős, Németh Nándor ugyan javítani tudott az előfutamban úszott idején (1:48.04), de 1:47.15 perces teljesítménye csak a kilencedik helyhez volt elég. A nyolcadik, utolsó finálés eredménytől három századdal maradt el Németh.

A napot a 4×100-as gyorsváltól versenye zárta, és a magyar négyes a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőre. Németh volt az első ember, aki harmadikként adta át a váltást Szabó Szebasztiánnak, és a ezt a pozíciót őrizte féltávnál a magyar egység. Mészáros Dániel negyedik helyen adta át a váltást Miláknak, aki behozta a második helyre a csapatot, amely 3:12.43-as idővel zárt. Az aranyérem a házigazda olaszokhoz került.

A 16 esztendős Pádár Nikolett a 200 méter gyors döntőjében volt érdekelt, erősen kezdett, de a hajrára elfáradt, így a szám ifjúsági Európa-bajnoka a nyolcadik helyen zárt. A magyarok három arannyal, öt ezüsttel és két bronzzal az éremtábla harmadik helyén állnak.

Eredmények:

férfi 100 m pillangó:
1. MILÁK KRISTÓF 50.33 másodperc
2. Noe Ponti (Svájc) 50.86
3. Jakub Majerski (Lengyelország) 51.22
4. KÓS HUBERT 51.33

 

férfi 4×100 m gyorsváltó:
1. Olaszország (Alessandro Miressi, Thomas Ceccon, Lorenzo Zazzeri, Manuel Frigo) 3:10.50 perc
2. MAGYARORSZÁG (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Milák Kristóf) 3:12.43
3. Nagy-Britannia (Jacob Whittle, Matthew Richards, Thomas Dean, Edward Mildred) 3:12.70

 

férfi 200 m mell:
1. James Wilby (Nagy-Britannia) 2:08.96 perc
2. Matti Mattsson (Finnország) 2:09.40
3. Luca Pizzini (Olaszország) 2:09.97

 

női 50 m hát:
1. Analia Pigree (Franciaország) 27.27 másodperc
2. Silvia Scalia (Olaszország) 27.53
3. Maaike De Waard (Hollandia) 27.54

 

200 m gyors:
1. Marrit Steenbergen (Hollandia) 1:56.36 perc
2. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 1:56.52
3. Isabel Gose (Németország) 1:57.09
…8. PÁDÁR NIKOLETT 1:58.87

Ajánlott videó

Olvasói sztorik