Sport

A dühkitöréseiről híres teniszező 12 perc alatt akadt ki Wimbledonban

Shaun Botterill/Getty Images
Shaun Botterill/Getty Images

A temperamentumáról híres Nick Kyrgiosnak 12 percbe telt, hogy jelenetet rendezzen a wimbledoni tenisztornán.

Kapcsolódó
„Lehet, elvonulok” – Fucsovics kicsit elveszítette a tüzet a tenisz iránt, szünetet tarthat
Szeretne főtáblás lenni a US Openen is, de addig elképzelhető, hogy tart egy kis szünetet, hogy frissen térjen vissza a szezon második felére.

A keddi első fordulós mérkőzésén Paul Jubb ellen küszködött az első szettben, amikor 3:2-nél a vonalbíró felülírt egy ítéletet. Ezzel megszakította a játék menetét, az ausztrál pedig kiakadt.

Bárki is azért jött, hogy megnézze, mit beszél? Nem. Akkor miért csinálja? A lelátón senkit nem érdekel, amit csinál, egyetlen egy embert sem. Nincsenek szurkolói, csak önző módon magára tereli a figyelmet a játék kellős közepén

– őrjöngött Kyrgios.

El is bukta az első játszmát ezután viszont azonnal egyenlített, majd a harmadik szettet rövidítéssel nyerte meg. A negyedik játszma is 6:6 után szorult hosszabbításra, ezt viszont Jubbé lett.

Frissítünk!

Kyrgios végül öt szettet követően megnyerte az összecsapást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik