Sport vizes vb 2022

Visszalépett egy éremesélyes, az ausztrálok szerint már nyolc Covid-eset volt Budapesten

KISBENEDEK Attila / AFP
KISBENEDEK Attila / AFP

Visszalépett a női 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjétől Lani Pallister, az ausztrálok 20 éves sportolója, aki koronavírus-fertőzés miatt nem harcolhat az érmeért a budapesti vizes világbajnokságon.

Kapcsolódó
Megjelent a koronavírus a vizes vébén, elmarad egy pólómeccs
Az olasz szövetség szerint három kanadai is covidos lett.

A szám junior világbajnoka az idei vébén két érmet már begyűjtött, a 4×200-as gyorsváltóval ezüstöt, az 1500 méteres gyorsúszásban pedig bronzot szerzett. Az esti fináléban is komoly éremeséllyel szállt volna medencébe, hiszen az előfutamok során 8:24.66 perces idővel a második legjobbat úszta, csaknem három másodperccel jobbat, mint kínai riválisa – igaz, hét másodperccel gyengébbet, mint az amerikaiak legendája, Katie Ledecky.

Ami még meglepő, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) megerősítette az ausztrál News Corp-nak, hogy eddig összesen nyolc úszónál mutatták ki a koronavírust Budapesten.

A Swimming World azt írta, a bajnokság szabályai szerint minden úszót teszteltek érkezéskor, de a maszk viselése nem kötelező, annak ellenére, hogy a versenyzők rendszeresen szoros kapcsolatban vannak egymással.

Ezek után Ledeckynek is lehet félnivalója, hiszen Pallister közvetlenül mellette állt a hétfői 1500 méter éremátadásakor, utána fotózkodtak, és megölelték egymást a vegyes zónában.

Lani tesztje pozitív lett csütörtökön, és legalább hat napra azonnali karanténba helyezték.

De az ausztrál csapat egyik embere is pozitív tesztet produkált. A csapat többi tagját arra utasítottuk, hogy viseljenek arcmaszkot, és jelentsenek minden tünetet, hogy azonnal tesztelni lehessen őket” – írta a szövetség.

A jelentés szerint Pallisternek fogalma sem volt arról, hogy elkapta a Covidot, amikor csütörtökön a 800 méteres előfutamban úszott, de visszatérve a szállodába kapart a torka, ezért döntött a test mellett.

A FINA szabályai szerint Pallisternek ki kell hagynia a következő versenyt, és a szobájában kell maradnia, ami azt jelenti, hogy nem utazhat el Barcelonába az ausztrál válogatott többi tagjával

A Swimming World hozzátette, a járványról szóló pletykák napok óta kering a medence mellett, miután a külföldi csapatok hirtelen ismét arcmaszkot kezdtek viselni, és számos úszó minden magyarázat nélkül kiszállt a versenyből.

Csütörtökön az olasz-kanadai vízilabda-mérkőzést is lefújták, állítólag az észak-amerikaiaknál történt megbetegedések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik