A lengyel Kielce után a címvédő Barcelona jutott döntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 34-30-ra legyőzte a német THW Kielt szombaton a kölni négyes döntő második elődöntőjében.
A katalánok a 18. percben vezettek először (10-9), addig felváltva estek a gólok. Az irányító Sander Sagosent és a beálló Hendrik Pekelert sérülés miatt nélkülöző németek a folytatásban is jól tartották magukat, az első félidőben a címvédő mindössze egyszer, az utolsó percben tudott két találattal ellépni.
A második felvonás meghozta a fordulatot, a Barcelona előbb 26-23-as előnybe került, majd egy 8-3-as sorozattal eldöntötte a meccset. A mezőny legjobbja a spanyolokat erősítő Aleix Gómez volt, aki 13 lövésből 12 gólt szerzett, a túloldalon Patrick Wiencek hétszer, Harald Reinkind hatszor talált be.
A férfi BL-ben 2010 óta rendeznek négyes döntőt, de Kölnben még egyetlen csapatnak sem jött összes a címvédés. Amennyiben vasárnap győz, a Barcelona lesz az első, amelynek ez sikerül. A Lomza Vive Kielce másodszor jutott a döntőbe, az elsőt 2016-ban megnyerte a Veszprém ellen.
A bronzéremért a THW Kiel ellenfele a Telekom Veszprém lesz, a két csapat eddigi egymás elleni mérlege egy döntetlen mellett 11-11 győzelem.