Sport koronavírus

„Jelenleg nem nyerhetünk a topcsapatok ellen” – hiányzói ellenére is hősiesen helytállt Németország a kézi-Eb-n

MARIJAN MURAT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
MARIJAN MURAT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Norvégia 28-23-ra legyőzte Németországot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken Pozsonyban.

Jó védekezéssel és Johannes Bitternek köszönhetően remek kapusteljesítménnyel kezdtek a sérülés és betegség miatt 16 játékosukat nélkülöző németek.

Kapcsolódó
A spanyol kézisek már azt hitték, túl korán örültek, de az oroszok kihagyták az időntúli hetest
Az első félidőben csak hat gólt szerző lengyelek nagy zakót kaptak az Eb-n a svédektől.

A másik kapu előtt több lehetőségüket is elrontották, így ellenfelük a 19. percben – első alkalommal – átvette a vezetést. A szünetig hátralévő időben ismét jól tartotta magát a német csapat, amely egy félidő végén 14-12-es hátrányban volt. A norvégok a második felvonásban eredményesebb támadójátékkal és hatékonyabb védekezéssel apránként növelték előnyüket, a meccs háromnegyedénél már 22-17 volt az állás a javukra, és végül a várt magabiztossággal, öt góllal győztek, írja tudósításában az MTI.

A Pick Szeged norvég jobbátlövője, Kent Robin Tönnesen öt lövésből csak egyszer talált be. A mezőny legeredményesebb játékosa Erik Thorsteinsen Toft volt hét találattal, így megválasztották a meccs legjobbjának.

Akkor sem beszéltünk az elődöntőről, mielőtt a játékosaink karanténba kerültek volna. Most pedig végképp nem. Ilyen körülmények között nem nyerhetünk a topcsapatok ellen, ugyanakkor fontos mérkőzés volt ez is a csapatom és a játékosaim számára. A további mérkőzéseinken is mindent beleadunk, remélem, addigra páran már negatív teszteredményekkel térnek vissza

nyilatkozta Alfred Gíslason, a német válogatott szövetségi kapitánya.

A mérkőzés összefoglalója:

Németország részéről hangzott el olyan nyilatkozat az Eb előtt, hogy örülnek annak, hogy nem Magyarországon kell játszaniuk a mérkőzéseiket (a csoportkörben és a középdöntőben is Pozsonyban lépnek pályára), kritizálták ugyanis, hogy a magyar helyszíneken telt házas mérkőzéseket lehet rendezni, miközben több válogatott is arra panaszkodott, hogy a szállásukon nincsenek elkülönítve a többi vendégtől. Bár a németek hoteljében külön szinten voltak elszállásolva a játékosok, így is 12 kézilabdázó került karanténba, akartak meccset is halasztani, de az EHF nem járult hozzá.

Középdöntő, 2. forduló, II. csoport

Norvégia-Németország 28-23 (14-12)
Svédország-Lengyelország 28-18 (14-6)
Spanyolország-Orosz csapat 26-25 (12-11)

Az állás: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Norvégia 4 (92-77), 3. Svédország 4 (85-73), 4. Németország 2 (76-80), 5. Orosz csapat 2 (71-77), 6. Lengyelország 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik