Huang Zongzhi / XINHUA / Xinhua via AFP
Sport

Idény végén visszavonul a Győr olimpiai bajnok klasszisa

Amandine Leynaud, a Győri Audi ETO KC olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia kézilabdakapusa pénteken bejelentette, hogy a szezon végén befejezi pályafutását.

A 35 éves játékos 2018 nyarán csatlakozott a magyar csapathoz, amellyel Bajnokok Ligája-győzelmet, bajnoki címet és Magyar Kupa-elsőséget is ünnepelhetett.

Életem legnehezebb döntése volt, hogy kimondjam: nyáron befejezem a kézilabdás karrieremet. Úgy érzem, ennek most jött el az ideje

– idézi a klub honlapja Leynaud nyilatkozatát.

Hozzátette, győri színekben mindent megnyert és elért, amit szeretett volna, és még mindig tele van energiával, motivációval, ezért az a célja, hogy az utolsó idényében is segítse a csapatot a közös célok elérésében.

„Szeretném, ha a csúcson fejezhetném be pályafutásomat a klubomban is” – mondta.

Bartha Csaba klubelnök elmondta, Leynaud az elmúlt években tudatosan építette az élsportot követő életét is: kapusedzői licencet szerzett és bekapcsolódott a francia utánpótlás- és felnőttválogatott munkájába. A tapasztalt játékos korábban a Metz, a román Ramnicu Valcea és az északmacedón Vardar Szkopje együttesét erősítette, győri színekben eddig 131 tétmérkőzésen lépett pályára és hat gólt is lőtt

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.