Sport

Újabb front Németh Szilárd körül: száműzték régi birkózóklubját

Németh Szilárd Facebook oldala
Németh Szilárd Facebook oldala
Csepelen a Fideszben beállt szakadás átrajzolta a sportéletet is. Németh Szilárd korábbi klubja az ígéretek ellenére nem használhatja a politikus által alapított akadémia 2,5 milliárdos csarnokát, versenyzőit pedig egy különös civil szervezet csábította magához.

Egymásnak adják a kilincset a párt- és állami vezetők a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián. Az elmúlt hetekben Csepelre látogatott Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külügyminiszter, Kubatov Gábor Fidesz-alelnök, FTC-elnök, egy sor államtitkár és más fontos ember. Németh Szilárd Facebook-oldalán sorjáznak a fotók, amelyeken elégedett házigazdaként pózol a vendégekkel a 2,5 milliárdos épületben. A képek mellé tett kísérőszövegek azt a benyomást keltik, mintha a vadonatúj birkózóközpont körül minden a legnagyobb rendben lenne, és a látogatókkal már csak azt kellene megvitatni, hogy az intézménynek milyen szerepe legyen a magyar birkózás és nevelés jövőjében.

Pedig a helyzet egyáltalán nem idilli, a Németh által létrehozott akadémia ugyanis éppen próbálja ellehetetleníteni a kerület nagy múltú és az utánpótlás-nevelés terén ma is sikeres egyesületét, a Csepel Birkózó Clubot (CsBC). Azt a klubot, amelynek egy ideig Németh Szilárd volt az elnöke.

A 24.hu január végén írta meg, hogy belháború alakult ki a Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár és egykori rezsibiztos, valamint régi harcostársa, Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester között. A két fideszes politikus ellentéte miatt pedig új törésvonalak alakultak ki a csepeli közéletben is. Németh azokkal a csoportokkal, szervezetekkel sem áll szóba, amelyek továbbra is jó viszonyt ápolnak a Borbély vezette önkormányzattal. Ennek esett áldozatául a CsBC is, annak ellenére, hogy néhány éve még Németh hátországának számított. Olyannyira, hogy valójában ez a klub volt a kedvezményezettje azoknak az állami és önkormányzati támogatásoknak, amelyekből megépítették az akadémiát.

Németh a 2014-es országgyűlési választáson a csepeli választókerületben elszenvedett veresége után fordult ismét a birkózás felé, hogy karrierjét újra lendületbe hozza. Az ötlet nem volt új, hiszen akkoriban már számos sportági szövetség élén fideszes politikus állt. Így lett Némethből előbb a csepeli klub, majd alig fél év elteltével az országos szakszövetség elnöke. Hegedűs Csabával kellett megküzdenie, és a szövetség elnöki székért újrainduló egykori olimpiai bajnokkal szemben jól használható érve volt, hogy a csepeli klub a lerobbant Béke téri csarnokban működött. A fideszes képviselő azzal demonstrálta érdekérvényesítő képességét, hogy bejelentette: sikeresen lobbizott a kormánynál, és pillanatok alatt szerzett 400 millió forintot a csarnok felújítására és átépítésére.

Némethnek aztán a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként az összeférhetetlenség miatt le kellett mondania a csepeli klub vezetéséről. A pénzszerzéssel azonban nem állt le: a 400 milliót még fel sem használták, amikor 2 milliárd forintot gyűjtött be a kormánytól egy birkózó akadémia létrehozására. A 2016 decemberében kiküldött fejlesztési miniszteri értesítő szerint a támogatás a Magyar Birkózó Szövetségen keresztül történik, de a „végső kedvezményezett” továbbra is a csepeli egyesület. A furcsa, egymásra halmozódó közpénz-adományozás miatt az akkor még LMP-s Szél Bernadett feljelentést tett, de a BRFK bűncselekmény hiányában bele sem kezdett a nyomozásba.

Kapcsolódó
Németh Szilárd magánügye lesz a kétmilliárdos birkózóálom
A csepeli birkózócsarnok kezdetben 500 milliósnak indult beruházása már 2 milliárd forintnál tart, amit áll ugyan a kormány, de valamiért a csepeli önkormányzat és a birkózó szövetség is lemondott a bábáskodásról, és egy Németh Szilárd alapította alapítványra testálta az ügyet.

A hírek szerint a fejlesztési cél módosításának a hátterében az állt, hogy a csepeli klub vezetése érzékelte: a Németh által kilobbizott pénzek visszatetszést keltenek a többi egyesületben, ezért inkább hozzájárultak ahhoz, hogy az országos szakszövetség akadémiaalapítási terveivel együtt, illetve annak részeként valósuljon meg az edzőközpontjuk. Forrásaink szerint az a megállapodás született, hogy a CsBC beleszólhat az alapítvány működésébe, vagyis az önkormányzat és a Magyar Birkózó Szövetség mellett a klub is delegálhat majd tagot a szervezet kuratóriumába.

A dolgok azonban más irányt vettek. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány egyszemélyes kuratóriummal alakult meg: az alapító, Németh Szilárd kabinetfőnöke került a szervezet élére. Az alapításkor a politikus családi házába bejelentett KIMBA működését a kezdetben Gál Balázs irányította, akit hamarosan egy másik bizalmi ember, Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője váltott.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A megállapodás lényegi részéről, vagyis az akadémia edzőtermének használatáról a birkózók akkor még azt gondolták, hogy továbbra is áll az ajánlat. A 2018-as ünnepélyes alapkőletételre a CsBC vezetőjét is meghívták, és a sajtótájékoztatón is arról volt szó, hogy az 1600 négyzetméteres, öltözőkkel, szaunával, pihenőhelyiségekkel felszerelt edzőcsarnokrész lesz az egyesület „új otthona”. A tavaly őszi megnyitó után azonban kiderült, hiába van fent a bejárat fölött méteres betűkkel a nevük, nem kapnak lehetőséget arra, hogy használatba vegyék az akadémia épületét, de még a Belügyminisztérium pénzéből felállított szabadtéri fitneszparkot sem.

Süle László, az akadémia kurátora (…) egy etikátlan, elfogadhatatlan és kifizethetetlen bérleti díjat kínált egyesületünknek. Most az önkormányzatnak köszönhetően egy tornateremben edzhetünk, a helyünkre pedig mást költöztettek be

– nyilatkozta tavaly év végén a klub elnöke a fideszes önkormányzati vezetéshez közel álló Csepel.info blognak. Märtz József emlékeztetett arra, hogy a lerobbant birkózócsarnokuk felújítására adott pénzt beépítették az akadémiába, ezért azt várták volna, hogy térítésmentességet kapnak, de legalább felajánlják nekik, hogy a klub „lelakhatja” a pénzbeli hozzájárulását.

A CsBC pozíciói az elmúlt hetekben tovább romlottak: már nemcsak az okoz problémát, hogy a Duna-parti akadémia helyett a felújításra váró, ezért két éve bezárt Jedlik Gimnázium tornaterme lett az „otthonuk”, hanem az is, hogy a KIMBA elszipkázza a csapat sportolóit és edzőit. Forrásaink szerint az elmúlt időszakban több mint tíz saját nevelésű sportolót, köztük válogatottokat vittek el a Csepel az Ötkarikáért Mozgalom segítségével.

De hogyan keveredett egy olimpiapárti civil szervezet a birkózók közé?

A Csepel az Ötkarikáért Mozgalmat 2009-ben Losonczi Flórián, a Csepel SC Alapítvány sportigazgatója és Ludasi Róbert kajak-kenu edző alapította azzal a céllal, hogy támogassák a budapesti olimpia megrendezését. A Ludasi által kiadott közlemény szerint azért szálltak be az olimpia propagálásába, mert a nyári játékokkal Csepel sokat nyerne. A szövegből azért az is kiolvasható, hogy az akkoriban még Jellinek Dániel érdekeltségéhez tartozó Csepel SC Alapítvány is profitálhatott volna az ügyön, ha számos ingatlanberuházással megvalósíthatta volna saját sportkoncepcióját. Mint ismert, a Németh Szilárd által alapított birkózóalapítvány decemberben megszerezte Jellinekéktől a Csepel SC Alapítványt az összes ingatlanával, a Béke téri központi sportteleppel, a Hollandi úti kajak-kenu központtal és a Gubacsi hídnál lévő evezősteleppel együtt. E megállapodás keretében került hozzá a CsBC – a korábban említett 400 milliós támogatás más irányú felhasználása miatt ma is leromlott állapotban lévő – Béke téri birkózócsarnoka is.

Miután az olimpiarendezés ügye lekerült a napirendről, a mozgalom is tetszhalott állapotba került, de a „Csepel” név miatt, amit ma már csak az önkormányzat jóváhagyásával lehet megszerezni, végül mégis értékesnek bizonyult.

2020 októberében a mozgalomban egy nap alatt teljes tagcserét hajtottak végre, és új elnökség vette át az irányítást. Az elnöki posztot a birkózóakadémia gazdasági vezetőjének a férje kapta meg. Jenőfi Zoltán irányítása alatt 2020. november 27-én kezdeményezték a Fővárosi Törvényszéken a civil szervezet sportegyesületté alakítását, és aznap megpróbálták felvetetni a Magyar Birkózó Szövetség tagszervezetei közé is.

És bár elvileg csak bejegyzett sportegyesület folyamodhatna a tagságért, a Németh vezette szövetség ideiglenesen mégis taggá nyilvánította a mozgalmat, és az átigazolási időszakot is meghosszabbították másfél hónappal, március 11-éig. Ez kapóra is jött, ugyanis adminisztrációs problémák miatt a bíróság első körben megtagadta a szervezet átminősítését, ami február közepéig sem történt meg. A csepeli ügyeket feltáró Hírszerző21 blog arról is beszámolt, hogy a CsBC bírósághoz fordult Magyar Birkózó Szövetség elnökségi határozata miatt, és kezdeményezte a még nem is létező sportegyesület tagjelöltként való felvételének törvényességi felülvizsgálatát.

A 24.hu megkereste az érintetteket. Märtz József, a CsBC vezetője azt mondta, fenntartja korábbi nyilatkozatait, de sportolóik átigazolásával kapcsolatban nem akar nyilatkozni. Elértük Jenőfi Zoltánt is, a Csepel az Ötkarikáért Mozgalom vezetője azt ígérte, hogy elfoglaltsága miatt később válaszol a szervezettel kapcsolatos kérdéseinkre, az újabb hívások alkalmával azonban már nem vette fel a telefont. A KIMBA nem reagált kérdéseinkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik