Sport

Átszaladt a PSG-n, a Barca kézicsapata bejutott a BL-döntőbe

Ina Fassbender / AFP
Ina Fassbender / AFP

A Barcelona jutott elsőként a döntőbe a férfikézilabda Bajnokok Ligája kölni Final Fourjában, miután 37-32-re legyőzte a PSG-t. A története tizedik BL-győzelmére hajtó katalán csapat ellenfele a Veszprém-Kiel párharc továbbjutója lesz.

Kapcsolódó
A koronavírus máris beleszólt a kézi-BL négyes döntőjébe
A PSG már sérült sztárja mellett újabb két játékos nem lesz ott a Barcelona ellen.

A párizsiaktól sérülés miatt hiányzott Nikola Karabatic, majd két alapemberről derült ki, hogy koronavírusosak, így végül csak 14 játékost tudtak benevezni a mérkőzésre a lehetséges 16 helyett. Mindezek ellenére jól kezdett a francia csapat, a mérkőzés elején még három góllal is vezetett, a 10. perctől kezdve azonban állva hagyta ellenfelét a Barca, nem utolsósorban a kapuban parádézó Kevin Möller védéseinek köszönhetően.

A szünetig magabiztos, 18-14-es előnyt dolgozott ki magának a Barcelona, és ugyan a második félidőben volt egy fellángolása a PSG-nek – többször is a kétgólos különbségért támadhatott –, de a Barca egy eredményes sorozatnak köszönhetően az utolsó tíz percbe érve lezárta a meccset.

Egy francia játékos, Dika Mem volt a PSG végzete, a Barca átlövője kilenc dobásból nyolc gólt ért el.

Aron Pálmarsson a számos asszisztja mellett hat találattal zárt. A kapuban a gólt is dobó Möller 14-szer védett, közel 39 százalékos mutatóval zárt. A PSG oldalán Dylan Nahi kilenc, Mikkel Hansen pedig hét gólt dobott, Nedim Remili azonban elég pontatlan volt, tizenegy kísérletéből csak öt akadt be.

Bajnokok Ligája-elődöntő

Barcelona (spanyol) – PSG (francia) 37-32 (18-14)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik