Sport

Kazah verseny igazgatója lett a Lázár által feljelentett korábbi teniszfőtitkár

A nur-szultani torna igazgatójaként dolgozik a férfi versenysorozatot szervező ATP-nek Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt főtitkára, aki ellen büntető feljelentést tett Lázár János elnök.

Áll minden vizsgálat elé a volt főtitkár, akit Lázár János feljelent
Richter Attila meggyőződése, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Az ATP a koronavírus-járvány miatt, első alkalommal hívta életre 275 ezer dollár összdíjazással a fedett pályás kazahsztáni tornát, amely október 26-án kezdődik az ország fővárosában.

„Minden mérkőzés elérhető lesz online felületen, nemzetközi partnerünk, az IMG a világ valamennyi fontos térségében közvetít majd. Az előkészületek rendben haladnak, nagyszerű eseményre készülünk” – nyilatkozta Richter a dknews.kz gazdasági lapnak.

Az MTSZ júliusban megválasztott vezetése augusztusban közölte, hogy az elnök büntető feljelentést tett Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kérte a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter által kötött ügyleteket is.

Nyomozók szállták meg a teniszszövetséget, Lázár János feljelenti a korábbi főtitkárt
A volt fideszes elnök felelősségét viszont nem vizsgálnák.

Az MTSZ egyben Richter Attila visszahívását kezdeményezte a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

A volt főtitkár februárban mondott le tisztségéről, majd az MTSZ teljes körű pénzügyi átvilágítást rendelt el.

A Magyar Teniszszövetség főtitkára már bele is bukott a magyarországi torna elvesztésébe
Richter Attilát leváltják az MTSZ-ben betöltött posztjáról.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

3,8 milliárdos tartozás a Magyar Tenisz Szövetségnél: a munkavállalóknak és a játékosoknak is tízmilliókkal tartoznak
Az elnökség hét tagjából öten lemondtak, csak két fideszes politikus maradt a vezetésben.

Kiemelt: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik