Sport

Magyarország bevállalta, amit a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nem

Idén a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) minden eddigi világversenyt törölt, még a svájci világbajnokságot is. Ehhez képest Magyarország az 1928-as, második országúti világbajnokság, azaz 92 év után újra országúti kerékpáros-világversenyt rendez – hála országunk alacsony szintű  koronavírus-érintettségének.

Természetesen a járványhelyzetet a szervezők mindentől függetlenül komolyan veszik. Még a zöld országokból érkezőknek is be kell mutatniuk egy friss negatív tesztet, míg a sárga országok versenyzői csak két negatív teszt birtokában állhatnak rajthoz. A verseny folyamán külön orvosi csapat ellenőrzi a szervezőket és a résztvevőket is.

A Visegrad 4 Juniors világkupára 13 ország legjobb 19 év alatti versenyzői érkeztek Nyíregyházára. Az első versenynapra augusztus 26-án, szerdán kerül sor: Vásárosnamény és Nyíregyháza között 95 kilométert tekernek a fiatalok. Másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Nyíregyháza belvárosában egy négy és fél kilométeres egyenkénti időfutam, míg délután egy Ibrány környéki, 73,2 kilométeres mezőnyszakasz várja a kerekeseket. A zárónapon újra Vásárosnamény és Nyíregyháza között teker majd a karaván, ezúttal 107,3 kilométert megtéve.

A szakaszokon elért eredményektől függően a szervezők több külön versenyben is díjazzák a résztvevőket. Ez utóbbiak a Visegrad 4 Juniors esetében a sárga és a zöld, valamint a Visegrádi Csoport országainak trikói lesznek.

  • Egyéni összetett verseny: sárga trikó. A sárga trikót az összetett éllovasa viselheti, a viadal végén pedig a verseny győztese húzhatja magára, tehát az a kerékpáros, aki a legkevesebb idő alatt teljesítette a távot.
  • Egyéni pontverseny: zöld trikó. A zöld trikót a pontverseny éllovasa hordhatja, a verseny végén pedig a részhajrákon és a befutók alkalmával a legtöbb pontot gyűjtő kerékpárost illeti meg, a viadal legjobb sprinterét.
  • A Visegrádi Csoport országainak trikói: A fehér alapon kék, és az adott visegrádi ország zászlaját viselő mezt az a cseh, lengyel, magyar és szlovák kerékpáros viselheti, aki az összetett versenyben az adott nemzet legjobbja.

A magyar csapatból ki kell emelni Mészáros Bence és Szijártó Zétény kettősét: előbbi az aktuális U19-es magyar időfutam-, míg utóbbi a mezőnyversenybajnok.

Örömmel fogadtam a hírt, miszerint Magyarország junior világkupa-futamot rendezhet, hisz ilyenre korábban még nem volt példa hazánkban. A célunk egyértelműen az, hogy az összetett dobogójára állhassunk a verseny végén, épp ezért motiváltan várjuk a rajtot

– mondta Mészáros Bence néhány nappal a verseny rajtját megelőzően.

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer ifjúsági kerékpáros világkupa lehet idehaza. Remélem, hogy mi magyarok tapasztalatot szerezhetünk és persze az sem másodlagos, hogy képet kaphatunk arról, hogy hol tart most a hazai utánpótlás azokhoz az országokhoz képest, amelyekkel egy mezőnyben tekerünk majd” – tette hozzá Szijártó Zétény.

A legnagyobb európai kerékpáros nemzetek közül a franciákat leszámítva a németek, az olaszok és a svájciak is komplett csapattal képviselik magukat.

A verseny hivatalos, UCI által delegált bírója a horvát Bruno Valcic lesz. Ő a sportág igazi nagyágyújának számít, bíráskodott a Tour de France-on kétszer, a Vueltán egyszer, a Giro d’Italia-n négyszer, és dolgozott a londoni olimpián, valamint számtalan világbajnokságon is. 2015-ben ő volt az, aki kizárta a Vuelta d’Espana második szakaszán Vincenzo Nibalit, és neki kellett döntést hoznia Chris Froome ügyében a 2016-os Touron, aki, miután vezető pozícióban egy szervező motorossal ütközött, futva indult tovább a cél felé.

(Kiemelt kép: visegrad4juniors.hu)

A Visegrad 4 Juniors UCI 2. NCup MJ, a magyar csapat, és a program

Az előzetes rajtlista alapján a magyar nemzeti csapat:
Árvai Kristóf, Mészáros Bence, Sánta Ármin, Szijártó Zétény, Nagy Bendegúz és Mack Márton alkotta hatossal, míg a DKSI Regional a Csenki Csongor, Drijver Bertold, Forró Lajos, Fábián Levente, Marton Balázs és Orosz Bálint

A program:

  • Augusztus 26. (szerda): 1. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 95 km.
  • Augusztus 27. (csütörtök): 2/A félszakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (egyéni időfutam): 4,5 km.
  • Augusztus 27. (csütörtök): 2/B félszakasz, Ibrány-Ibrány: 73,2 km.
  • Augusztus 28. (péntek): 3. szakasz, Vásárosnamény-Nyíregyháza: 107,3 km.

A szabályok szerint a mezőnyszakaszok 80 és 250 kilométer közötti etapok, melyeken egyszerre indulnak a versenyzők. A győztes az a kerékpáros, aki elsőként halad át a célvonalon.

Félszakaszról akkor beszélünk, ha a szervező két etapot bonyolít le egyetlen nap során, általában egy időfutamot és egy rövidebb, 60-80 kilométer közötti mezőnyszakaszt.

Az egyéni időfutam során a résztvevők jóval rövidebb távon, általában speciális időfutam kerékpárokon – az ifjúsági világkupa esetén a szabályok szerint normál országúti kerékpárokon –, egymástól elkülönülve, egyesével rajtolva haladnak. A győztes az a versenyző, aki a legrövidebb idő alatt éri el a célvonalat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik