Nem Dr. Verrasztó Zoltán volt az egyetlen magyar úszó, aki Montrealban, az 1976-os olimpiai játékokon eredmény tekintetében messze elmaradt a várakozástól. A sportszakma ebből azt a következtetést vonta le, hogy a formaidőzítéssel lehetett a baj. A feltételezés megállja a helyét, de a pályafutása után sebészként dolgozó világbajnok úgy fogalmazott az SzPress Hírszolgálat érdeklődésére, hogy több okra vezethető vissza az hogy 20 évesen, a nyári játékokon nem ő nyerte a 400 vegyes aranyérmét, hanem az amerikai Rod Strachan.
„Széchy Tamást, „Öreget” rábeszélték arra, hogy klubedzői munkája mellett álljon a válogatott élére, de még a kiutazás időpontját sem maga választhatta meg. Senki sem vonta kétségbe, hogy kettős szerepét kellő odaadással igyekszik betölteni, mi, a tanítványai viszont azt tapasztaltuk, hogy a szokásosnál kevesebbet foglalkozik velünk, ide-oda rohan, amitől egy kicsit meg is zavarodtunk. Másfél héttel az olimpiai versenyek kezdete előtt érkeztünk Montrealba, a sok időt sok munkával töltötte ki a mesterünk. Valószínűleg jobban tette volna, ha visszavesz az adagokból. A túledzés is közrejátszhatott abban, hogy egyetlen magyar úszó sem nyert érmet ezen az olimpián, a betli után Széchy magába roskadt” – nyilatkozta a nemrégiben nyugdíjba vonult dr. Verrasztó Zoltán.
A formaidőzítés mellett tán még nagyobb bajt jelentett azonban Verrasztó számára, hogy nem sokkal a versenyek kezdete előtt egyik edzés közben Wladár Zoltán – a MUSZ jelenlegi elnöke, Wladár Sándor testvére – véletlenül szájba rúgta a csapattársát.
A versenyek rajtja előtt feszültségoldóként Széchy rendre vízipankrációra bíztatott
bennünket, ami olykor féktelen tombolásba torkollott. Ezt Montrealban én szívtam meg
a legjobban, amikor Wladár rúgkapálás közben telibe találta a szájamat. Nem sokkal
később az ínyem begyulladt, 39 fokra szökött fel a lázam. Kórházba vittek, ott nyitották
meg a sebet és láttak el orvosságokkal. Ramatyul voltam, gyengének éreztem magamat,
és még az önbizalmam is elpárolgott.
„Az olimpia előtt az amerikai úszószaklap azt jósolta, hogy a magyarok tarolásra készülhetnek a 400 vegyesen, előre oda lehetne adni nekik a három érmet, hogy aztán maguk osztozzanak azokon. Ehhez képest nekem nem medál, hanem egy mosolyogtató 28. hely jutott 400 vegyesen, a legjobb számomban, a 100 háton a tizenegyedik, a 200 méteren pedig a nyolcadik helyen végeztem” – folytatta a Központi Sportiskolában nevelkedett úszó, aki egy évvel az olimpia előtt Caliban, a kolumbiai világbajnokságon első lett a 200 hát döntőjében, majd három hónappal a montreali olimpia előtt Long Beachben 400 vegyesen világcsúcsot javítva közel hét másodperccel előzött meg a későbbi olimpiai bajnok amerikai Strachan.
(Nyitóképen Verrasztó Zoltán középen, két kiváló válogatott úszó gyermekével, Dáviddal (j) és Evelynnel fotó: MTI)