Sport

Féltérdre ereszkedve üzeni a sportvilág: Elég volt!

George Floyd halála miatt egyre több sportoló emeli fel a szavát.

Május 25-én egy rendőri intézkedés közben vesztette életét George Floyd, aki abba halt bele, hogy az egyik eljáró rendőr, Derek Chauvin több mint 8 és fél percig térdelt az afroamerikai férfi nyakán. Azóta Amerika szó szerint lángokban áll, szolidaritási tüntetések, illetve zavargások vannak országszerte, néhol olyan brutális összecsapásokkal, amelyek halálos áldozatot is követeltek.

Miért most borult lángba Amerika?
George Floyd nem az első, aki a feketék elleni rendőri erőszak miatt vesztette az életét, halála még csak nem is az első olyan eset, amit a világ végignézett. Mi változott most, hogy ekkora tüntetéseket láthatunk Amerikában?

Az átlagemberek, ha fel akarják emelni valami ellen vagy valami mellett a szavukat, akkor általában kiírják magukból valamelyik közösségi oldalra, esetleg az utcára vonulnak. A sportolók, a klubok nemcsak így, hanem a pályán is tudnak üzenni, ami legtöbbször egy erős és nagy visszhangot kiváltó állásfoglalás, ráadásul milliókhoz jut el. Azokhoz is, akik adott esetben maguktól nem foglalkoznának egy problémával.

Ezt azonban nem mindig nézik jó szemmel az emberek. Két éve a közbeszédben igen aktív LeBron James mondta el a véleményét Donald Trumpról, ami után az amerikai elnököt támogató Fox News bemondója, Laura Ingraham azt mondta: nem kíváncsi egy olyan ember politikai véleményére, aki évi 100 milliót keres azzal, hogy egy labdát pattogtat.

Fogd be és kosarazz! – üzente akkor Ingraham.

Vagy ott van Colin Kaepernick esete, aki épp a rendőri brutalitás hatására döntött úgy, hogy féltérdre ereszkedik az amerikai himnusz alatt, mondván: addig nem áll fel, amíg az országban megtorlatlanul maradnak a hatósági túlkapások a feketékkel szemben. Sokan csatlakoztak hozzá, mégis kikopott a ligából, a szerződése lejárt, és azóta senki sem akarta bevállalni, hogy leigazolja őt, hiába hozták hírbe több csapattal is.

Pedig letaglózó visszanézni a térdelős képeit pár nappal azután, hogy egy fekete férfi belehalt abba, hogy egy fehér rendőr a torkán térdelt percekig.

George Floyd halála kapcsán egyre többen hallatják a hangjukat a sportolók közül. A koronavírus-járvány miatti leállásból még csak most kezd talpra állni a sportvilág, egyelőre kevés versenysorozat indult újra. A Bundesliga mint a legmagasabban jegyzett, jelenleg is zajló labdarúgó-bajnokság kiemelt figyelmet kap, a legutóbbi fordulóban pedig többen is úgy érezték, eljött az ideje, hogy üzenjenek:

Célba ért a mondandójuk, az egész világ odafigyelt rájuk és egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Bár a többi topliga egyelőre még csak a visszatérésre készül, a Liverpool és a Chelsea térdelős csapatfotója is erős üzenet az összefogásról és az egyenlőségről.

A magyar drukkereket Tokmac Nguen, a Ferencváros dél-szudáni származású támadója szólította meg, amikor a Puskás Akadémia ellen szerzett gólja után felhúzta a mezét, a pólóján pedig az „igazságot George Floydnak” felirat volt olvasható. Ezért az akcióért megrovást kapott az MLSZ-től, de azóta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) arra kérte a szövetségeket, most ne vegyék szó szerint a szabályokat, és ne büntessék meg azokat a játékosokat, akik hallatják a hangjukat.

A rendőri brutalitás ellen szólalt fel, megrótták az NB I-es focistát
Volt, akit a meccsen nem állítottak ki, de utólag három meccsre eltiltottak.

A Forma-1-ben Lewis Hamilton borította fel az első dominót. A hatszoros világbajnok eddig is mindig felszólalt a fontosabb közéleti témákban, ő volt az első például, aki nyíltan kritizálta a sorozatot, amikor a világjárvány kitörése ellenére is el akarták kezdeni a szezont még márciusban, Ausztráliában. A melbourne-i futam végül elmaradt, július elején indult majd el az F1. A brit most is keményen beszólt a mezőny többi tagjának, amikor kifakadt az Instagramon, hogy sokan – köztük a legnagyobb sztárok – az igazságtalanság ellenére is csendben maradtak.

Senki sem jelzett a sportágamból, ami egy fehérek által dominált sport. Egyedüli színes bőrűként egymagam állok ki a történtek miatt

írta feldúltan Hamilton, akihez azóta egyre több versenyző csatlakozott.

Az amerikai kosárlabdaliga különösen érintett a témában, hiszen hemzseg a liga a fekete játékosoktól, ugyanakkor az NBA csapatai a leállás miatt jobbára csak közleményekkel tudnak állást foglalni és felszólalni a rasszizmus ellen. Sokat elmond ugyanakkor a jelenlegi helyzetről, hogy az ilyen kérdésekben általában csendben lévő, korábban emiatt keményen kritizált Michael Jordan is kiállt most az emberi jogok mellett, valamint a rasszizmus és az elnyomás ellen, és azt írta:

Elég volt!

A játékosok – kihasználva, hogy most nincsenek meccsek – ott vannak az utcákon, az egyik szupertehetség, az Atlanta Hawksban játszó Trae Young fel is szólalt egy békés tüntetésen. Azt mondta, nem szeret 21 évesen megmondóember lenni, de ami most történik, az nagyobb dolog nála, és fontosnak érzi, hogy hallassa a hangját.

Tudom, hogy ez az ország most össze van zavarodva. Ami számomra a legfontosabb, hogy most fogjunk össze, és álljunk ki azért, ami helyes.

A ketrecharcos Jon Jonesnak már nem csak a rasszizmusból és a rendőri brutalitásból van elege, hanem abból is, hogyan sokan rossz irányba viszik a tüntetéseket, amelyek egy része már nem csak George Floydról és a haláláról szól. Ő egy videót osztott meg arról, ahogy két fiataltól elveszi a festékes flakont, és felszólítja őket, hogy ne tegyék tönkre a várost, ahol él.

A bokszoló Floyd Mayweather Jr. úgy áll ki George Floyd és családja mellett, hogy magára vállalta a temetés minden költségét.

Floyd Mayweather fizeti George Floyd temetését
A család elfogadta a felajánlást.

A megszólalások száma folyamatosan nő, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fotóval üzent, míg a nagy amerikai sportoldalak jelezték, hogy a kiállásuk jeleként június 2-án, kedden a közösségi médiafelületeiken nem posztolnak semmit: a hallgatásukkal szólalnak fel.

Mindig lesznek olyanok, akik szerint a sportoló kizárólag a sporttal foglalkozzon, viszont fontos, hogy ismert és elismert emberek kiálljanak az igazságtalanságok ellen. Ezért pedig pont úgy jár nekik a taps, mint amikor a pályán nyújtanak maradandót. Jó látni, hogy a ligák és a szövetségek jelenleg nem gátolják a saját vélemények kifejezését, ellenkezőleg, inkább próbálnak teret engedni nekik. Más kérdés, hogy ezek a kiállások legyőzhetik-e a mindennapi rasszizmust.

Kiemelt kép: MARTIN MEISSNER / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik