Amikor minap besétáltam a városmajori sportcsarnokba, egy 169 centis, 29 éves, szőke fürtjeit copfba fogó, sportcipőt, melegítő alsót, galléros teniszpólót viselő lány állt a kezdőkörében. Azaz dehogy állt, folyton mozgott, forgott, szemével követte a körülötte zajló eseményeket. Együtt élt az edzéssel. Nem hagyott kétséget afelől, ő irányít, még ha csapatának kapitánya idősebb is nála.
A főnök hol csendben, hol hangját erősen kieresztve, kiabálva diktálta a gyakorlatokat, olykor korholt, hibát javított, máskor meg dicsért egy-egy jól kivitelezett mozdulat után. Pedig Magyar Bianka csak amolyan járványhelyzet utáni átmozgató edzést vezényelt a TFSE-MTK női kosarasainak, de azt is olyan szenvedéllyel tette, mintha a bajnokság holnap, nem pedig októberben kezdődne.
Hogy lesz valakiből 28 évesen NB I-es vezetedző?
„A sportág iránti szeretetem már elég hamar megnyilvánult, de viszonylag későn, 14 évesen kezdtem kosarazni Sopronban. Emiatt nem tudtam olyan szintre kerülni, mint kortársaim. Rendületlenül próbálkoztam, szép sikereket értünk el, többször nyertünk bajnokságot, de valahogy csak »a legjobb hatodik« helyig jutottam a csapatban. Hamar realizáltam, hogy soha nem lesz belőlem nagy játékos. Viszont úgy gondoltam, annyira szeretem a kosárlabdát – nyugodtan lehet mondani: a szenvedélyem –, hogy
már a gimnáziumban elhatároztam, ha már nem lehetek nagy játékos, szeretnék nagy edző lenni.
Tudatosan úgy készültem, hogy érettségi után a Testnevelési Egyetemre jelentkezem” – mesél Bianka a kezdetekről, miután lefújta a tréninget és nyújtást vezényelt a lányoknak.
2009-ben fel is vették a testnevelő tanári szakra, Budapestre, a TE-kollégiumba költözött. Hét éven át élt ott, mert a testnevelő tanárit a gyógytestnevelői mesterdiploma követte, és ezek közben a kosárlabda szakedzői MA-szakirányú edzői papírokat is megszerezte. Utóbbi lehetővé tette számára, hogy menet közben, mindössze 22 évesen elkezdjen az utánpótlásban dolgozni. A TF U10-es fiúcsapatával Novák Judit mellett tette meg az első lépéseket az edzői szakmában.
2016-tól három éven át tanári munkát vállalt, ami remek tanulási folyamatnak számított, de az éles helyzetek, a szakmán belüli igazi cél hiányzott számára. Ugyanis mindig az volt a vágya, hogy NB I-es vezetőedző legyen egy napon.
Még ha nem is számítottam rá, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.
Az első fecskék egyike
Magyarországon a rendszerváltást követően megszűnt az egyéves, majd a kétéves edzőképzés, hogy aztán később, 1997-ben a Testnevelési Egyetem szakedzőképzése is áldozatává váljon a bolognai rendszernek. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy kevés a képzett, tanult, szakirányú egyetemi diplomával rendelkező magyar edző. A Magyar Edzők Társasága két éve készített egy kimutatást, miszerint
Magyar Bianka szerencsésnek mondhatja magát, mert koránál fogva azon első és egyelőre kevés fecskék egyike, aki már két diplomával a zsebében a 2017-ben, a Testnevelési Egyetemen újrainduló szakedzői képzésére is felvételt nyert – a TFSE-MTK másodedzője, jelenlegi kollégája Hegedűs Péter a csoporttársa volt – és idén februárban a harmadik MSC-diplomáját is megszerezte.
Ezzel párhuzamosan egy olyan, a FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) égisze alatt működő hároméves, nyaranta, a fiú korosztályos Európa-bajnokságokon zajló nemzetközi edzőképző programba is bekerült, ahol országonként 1-2 szerencsés kiválasztottnak a legnagyobb edzők, például az FC Barcelonát irányító Svetislav Pesic vagy a Real Madridtól Pablo Laso lehetett a mentortanára.
Itthon és külföldön is a legjobbaktól tanulhattam, és a megszerzett tudást az utánpótlás csapataimon gyakorlati úton is csiszolhattam. Ez mind-mind megerősített abban, hogy gondolkodás nélkül fejest ugorjak a munkába, amikor dr. Sterbenz Tamás, a TE rektorhelyettese (a korábbi válogatott kosárlabdázó – a szerk.) még aktív játékos koromban felajánlotta a lehetőséget, hogy a 2018 nyarán a TF férficsapatához távozó Boros Zoltán helyére lépjek.
A soproni születésű lány 28 évesen, a tanári munka és a még zajló szakedzői mesterképzés mellett beleállt ebbe a melóba is. Óriási meglepetésre korábbi csapattársaival lehengerlő, 26 meccsből 24 győzelmes mutatóval a szezon végén azonnal bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztályban, emellett a TF történetében először további két kupát is elhódítottak.
Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a TFSE automatikusan feljut az NB I/A-ba, azaz a legmagasabb osztályba, az ugráshoz a pályán mutatott teljesítmény mellett egyéb, elsősorban anyagi feltételeknek is teljesülni kellett. Az NB I/B-s siker miatt ugyanakkor Bianka másodedzői ajánlatot kapott az NB I/A-s Szekszárdról és Diósgyőrből is.
„Örültem neki, mert szuper, hogy ilyen kapós lettem, de valahogy mégis szomorúsággal töltött el, ha arra gondoltam, az első részsiker után ott kellene hagynom a TF-et. Szerencsére nyáron csörgött a telefonom és Sterbenz tanár úr – tőle tanultam mindent, ami játékfilozófia, játékintelligencia, mentorként áll Hegedűs Peti és mögöttem – felkért, hogy mivel az egyetem vezetése az MTK-val fuzionálva felvállalja az első osztályt, legyek továbbra is én a vezetőedző” – emlékezett vissza a 2019-es nyár eseményeire.
„Játékosként megtanultam, hogyan kell csapatként egymásért küzdeni, hogyan működik belülről az öltöző. De már ekkor is figyeltem az edzői viselkedést, a döntések mögött rejlő ok-okozati összefüggéseket. Nem csak a saját edzőmet, az ellenfelemét is elemeztem.
Előfordult, hogy egy-egy legendás Pécs-Sopron rangadón egész végig Rátgéber Lászlót figyeltem, és még aznap éjjel visszanéztem a meccset felvételről amiatt, hogy lássam, hogyan viselkedik, gesztikulál, dönt bizonyos helyzetekben.
Ő például akkora hatással volt rám, hogy az összes könyvét rojtosra olvastam. Nem volt kérdés számomra, hogy elvállalom a megtisztelő felkérést és otthagyom a tanári pályát.”
Pszichológia és a flow érzés
A rátgéberi edzői filozófia mellett Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletébe is beleásta magát, mert három diploma ide vagy oda, folyamatosan képzi magát.
„Vallom, egy gyakorlat vagy edzéssorozat hatékonyságához nélkülözhetetlen, hogy a játékos jól érezze magát közben. Ne féljen! Ne tartson a hibától! Ezért a stábommal folyamatosan arra törekszünk, hogy a csapatot körülvevő légkör pozitív, kötetlen legyen. Ennek köszönhetően az edző is jobban érzi magát. Az a másfél óra, amit az edzésen átélek, pillanatoknak tűnik csupán. Úgy néz ki, a mi csaptunk attól működik, hogy a közösségépítés tetten érhető a mindennapjainkban” – vallja Magyar Bianka edzői filozófiaként.
Azt is mondja: nem elég, hogy edzést tart, meccset vezényel,
„Szeretem a játékosaimat és fontos számomra, hogy én is érezzem az ő szeretetüket, ezáltal leszünk képesek a pályán egymásért tűzbe menni. Több kell legyek annál, minthogy megtartok egy edzést és kész. Minden játékosommal beszélgetek, szoros emberi kapcsolatot tartok, mert fontos tudnom, hogy milyen lelki folyamatok zajlódnak le bennük. Nem hiszek abban, hogy edzőként csak az a helyes, amit én mondok. De abban sem hiszek, hogy szabadjára kell engedni a játékosokat” – mondja, és aki járt már TFSE-MTK edzésen vagy mérkőzésen, az tapasztalta, hogy Bianka meglepően kemény tud lenni, ha éppen úgy érzi, arra van szükség.
„Ezek tudatosan felépített folyamatok, a szenvedély mégis mélyen belülről jön belőlem. Ha azt mondanák, egy meccset úgy kellene végignéznem, hogy nem állhatok fel, azt nem tudnám megcsinálni.
Egy szív, egy dobbanás vagyok a játékosokkal. Csak úgy tudok megfelelő döntést hozni, ha együtt élek a pályán velük.
Ezt valljuk Hegedűs Péterrel. De fontos, hogy egy-egy edzést, mérkőzést követően bármi történt is alatta, őszintén leülök a játékosokkal és a stábbal beszélgetni. Egyáltalán nem zavar, hogy a lányok látják rajtam, tudok én is érzelmes lenni. Ebben az óhatatlanul fontos két edzői szélsőség között lavírozva meghatározó, hogy kölcsönösen elfogadjuk és tiszteljük egymást, mert így alakulhat ki közöttünk egy erős kötelék.”
„Nem érdekel hol, milyen körülmények között edzünk”
Kérdés persze, a szinte vele egykorú játékosokat milyen edzésmódszerekkel fogta meg annyira, hogy felnézzenek, simán főnökként tekintsenek arra a társukra, aki nem is olyan rég még velük izzadt a pályán.
„Nem hiszek a bonyolult dolgokban, a komplikált játékrendszerekben. A rendszerességben hiszek és az alapok biztos lefektetésében. A járvány alatt két, általam nagyra tartott NCAA-edző továbbképzésének a videóit néztem meg. Egyikük Geno Auriemma, évek óta a UConn Huskiest irányítja, közel áll hozzám a filozófiája. Az egyszerűségben hisz. Mi is minden edzésen visszanyúlunk az alapokhoz. Egyfajta iskolázásként ismételjük át folyton a legalapvetőbb dolgokat, labdavezetéseket, passzokat, dobásokat, stb. A játékosok azt látják, hogy foglalkozunk velük és próbálunk olyan edzéseket vezényelni, amit nemcsak élveznek, de fejlődnek is tőle. Ettől érzik azt, hogy szombaton magabiztosabban állnak fel a meccsre. Bátran elvállalják a helyzeteket, mert ugyan egyszerű dolgokat, játékhelyzeteket gyakorlunk, de azokat a legmagasabb koncentrációval, pontossággal és a legnagyobb dinamikával követelem meg. Ezek válnak sztereotípiává.
Fiatal, női edzőként elfogadnak, és érzem a tiszteletüket, leginkább talán azért, mert azt tapasztalták, minden edzésre felkészülve, többször egyénre bontott tervvel érkezünk Péterrel. Lételemünk a kosárlabda, és miközben próbálunk az egyszerűségre törekedni, nem akarunk középszerűek lenni. És ami a legfontosabb, családként szeretem a közösségünket
– meséli Bianka, akinek az utolsó bajnoki meccs előtt egyik hajnalban csörgött a telefonja. A másodedzője hívta azzal, hogy az amerikai irányítójuk Chanise Jenkins haza szeretne menni, mert félt, hogy később nem fog tudni elutazni. Az irányító a hírekben hallott az amerikai határzárról és azt kérte, engedjék el a családjához.
„Megbeszéltük Petivel, hogy mindketten elmegyünk hozzá és elbúcsúztunk tőle. Mondhattam volna nemet, hiszen volt még hátra bajnokink, de nem autokrata módon, erőből jövő parancsuralmi rendszerrel akarom kiharcolni a tiszteletet. Hanem azzal, értsék meg, az edző és játékos nem alá- és fölérendeltségi viszonyban áll egymással, hanem egyenrangúak. Társak vagyunk egy munkában, amelyben egymásért dolgozunk.
Többször mondom azt is nekik, nem azért vagyok itt, hogy motiváljam őket. Azért vagyok itt, hogy egyenként és csapatként jobbá tegyem őket, és ha jól dolgozunk, az a járulékos haszon, ha motiváltnak érzik magukat. Mert végül egy-egy győzelem után így tudunk szombat esténként együtt kacagni.
Hogy mennyire erős ez a kötelék edzőnő és játékosai között, arra a minap Alisia Jenkins, az idei magyar bajnokság legjobb játékosa (22,2-es pontátlag, 34,67-es VAL-index) adott tanúbizonyságot. A 26 éves amerikai légiós francia és belga Euroliga-csapatokat, jelentősen magasabb fizetési ajánlatait visszautasítva úgy döntött, nem megy ő sehova, marad a TFSE-ben, mert ilyen jó szakmai munkával és olyan kohézióval, ami a városmajori öltözőben kialakult, még sehol nem találkozott.
„Számomra is hihetetlen a döntése. A menedzsere sem igazán érti, pedig nyilván neki is az a célja, hogy a legmagasabb szinten, az Euroligában játszhasson. Tudni kell róla, hogy Floridában kosarazott, az egyetemi bajnokságból meghívást kapott a USA NetScout Teambe is, majd Spanyolországban, Finnországban és Ausztráliában légióskodott, mielőtt tavaly nyáron hozzánk igazolt. Az első edzés előtt azt mondtam neki, készüljön fel, mert a mi szerény csarnokunkban nincsenek olyan feltételek, mint amihez Amerikában szokott. Erre azt válaszolta,
figyelj, engem nem érdekel hol, milyen körülmények között edzünk. Csak az, hogyan edzünk, milyen munkát teszünk bele nap, mint nap közösen.
A jelek szerint elég jót, mert Alisia Jenkins marad Budapesten, a Városmajorban.
Távlati célok
Az edzői szakmában teljesen természetes, hogy az ember szeretne egyre feljebb, egyre nagyobb kihívást jelentő cél felé tartani. Magyar Bianka sem különbözik e téren; egyel előbbre lépne annál, mint amit az előző évadban elért csapatával.
„Az a célom, hogy egyszer magyar bajnokságot nyerjek, de olyan csapattal, amely nem összevásárolt sztárgárda, hanem egy alulról építkező »kiscsapat«. Az az igazán flow-érzés, amikor olyan társakkal érsz el eredményt, amelyen minden szinten tetten érhető a közösen befektetett munkának köszönhető fejlődés. Ebben van az igazi kihívás. A titkos vágyam, hogy egyszer euroligás csapatot irányítsak. A mi csapatunkról tudni kell, hogy összesen három légiósunk van, de a magyar játékosok nem válogatottak, zömének még NB I-es tapasztalata sem volt, amikor feljutottunk. Inkább fiatalok, akik készek dolgozni a kiugrásért. Egy év után kiderült, hogy van egy Bernáth Rékánk, akiről állítom, kincs a magyar kosárlabda számára. 21 éves és eddig nem nagyon került térképre, mert minimális játéklehetőséget kapott junior kora után. Elkallódhatott volna, ha nem kap lehetőséget. Amikor eljött az első edzésre, azt láttuk Hegedűs Péter kollégámmal, hogy olyan mozgása, keze van, hogy az fantasztikus. 9,9 pontos átlagot hozott az első évében. Péterrel az egyes játékosok erősségét fejlesztve próbáljuk minden játékossal elhitetni, hogy többre képes.
Nem hiszek abban, hogy ha egy játékos 18 évesen nem lesz felnőtt kosárra alkalmas, akkor le kell róla tenni. Hiszem azt, hogy 24 évesen is képes ugrásszerű fejlődésre bárki, hovatovább 28 évesen van a teljesítőképessége csúcsa
– mondja Bianka.
Mindez azt sejteti éppen jó helyen van. És ha a csillagok állása is kedvező, még az is lehet, teljesül az álom, a bajnoki cím és az Euroliga. Talán pont a TFSE-MTK-val.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu
