Sport sport

LeBron James 2-es mezben játszik Gianna Bryant emlékére

LeBron James 2-es mezben lép pályára a Kobe Bryant helikopter-balesetében szintén elhunyt Gianna Bryant emlékére NBA All Star-gáláján.

A visszavonulása óta eltelt három év volt szerintem a legboldogabb Kobe életében, mert a családjával, a lányaival lehetett

– jelentette ki a háromszoros bajnok, akinek ugyancsak van egy ötéves lánya.

A 13 évesen meghalt Gianna Bryant 2-es trikóban játszott korosztályos csapatában.

A Chicagóban február 16-án sorra kerülő gálán több változtatás is életbe lép a január 26-án elhunyt Kobe Bryant emlékére. Az első három negyed elején rendre nulláról indulnak a csapatok, és az egyes játékrészekben mini jótékonysági meccseket vívnak egymással.

A negyedik, időmérés nélküli negyedben aztán kiírják az állást az addig dobott pontok alapján, majd a vezető csapat eredményéhez hozzáadnak 24-et – Kobe Bryant mezszámát. Az így kapott szám lesz a cél a két csapat számára: amelyik előbb eléri, az nyeri meg a mérkőzést.

A mások mellett Kobe Bryantet és egyik lányát is szállító helikopter Los Angeles közelében zuhant le. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl.

A 41 évesen elhunyt Bryant a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni olimpián aranyérmet nyert, emellett ötszörös bajnok volt az NBA-ben, és kétszer a döntő, egyszer pedig az alapszakasz legjobbjává választották.

Kiemelt fotó: Juan Ocampo / NBAE / Getty Images / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.