Élő Sport

Óriási fordítással lett bronzérmes a női pólócsapat az Eb-n

A magyar vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte Hollandiát az Európa-bajnokság bronzmérkőzésén.

Jó kezdés után alaposan beragadt a magyar válogatott, hiszen 3-1 után komoly rövidzárlat jött támadásokban. Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya megnyugtató góljait követően Hollandia kőkemény védekezésével látványosan nem tudtunk mit kezdeni. Ellenfelünk ráadásul sorban lőtte a gólokat, zsinórban öt gólt dobva elhúzott.

A második negyedben ráadásul úgy tűnt, nagyobb is lehet a különbség, 7-4-re is vezetett ellenfelünk, végül sikerült kétgólos távolságban maradnunk féltávnál (7-5).

A harmadik negyedben aztán fordult a kocka, egészen elképesztő munkát végzett a magyar csapat védekezésben, ami kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy 4-1-re megnyerje a játékrészt. A csapategység és Gangl Edina is bőven hozzátette a magáét, így az utolsó negyedre egygólos előnyben úsztunk ki.

A magyarok betonkemény védekezése nem ízlett a hollandoknak, érezhető volt az ellenfél játékosain a zavar és tanácstalanság. Azért a hazai közönség előtt szereplő pólosok is nehezen találták a megfelelő játékot támadásban, nagyon sokáig nem esett gól, mindkét fél idegesen, sok hibával játszott. Aztán csak jött a tizedik magyar gól stílusosan a nagyon fontos pillanatokban betaláló Leimetter Dórától, ami olyan lélektani előnyt hozott az utolsó két percre, amivel már nem tudott mit kezdeni Hollandia.

Magyarország így bronzérmes lett, az Európa-bajnokságok történetének első magyar-holland női bronzmeccsét megnyerve.

És hogy mennyit is jelentett ez a játékosoknak: az őrült nagyot játszó Keszthelyi a lefújás után nem tudta visszatartani könnyeit a lefújás után.

Női vízilabda Eb, bronzmeccs:

Magyarország – Hollandia 10-8 (3-5, 2-2, 4-1)
Budapest, Duna Aréna
gól: Keszthelyi (2), Szilágyi (2), Parkes (2), Rybanska, Leimetter (2), Illés ill. Van der Slot, Van de Kraats, Megens (2), Sleeking, Stomphorst, Genee, Wolves

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

3-3

Nem voltunk elég pontosak támadásban, a holland játékosok viszont annál inkább. Van de Kraats jobb szélről szépített, majd Megens szinte lemásolta Keszthelyi löketét.

3-1

Gangl Edina bravúros védésével nem egyenlített ellenfelünk, sőt Keszthelyi szenzációs távoli bombával növelte a mieink előnyét.

2-1

Emberelőnybe kerültünk, amit hamar kihasznált Szilágyi Dorottya, egy gyorsan ellőtt labdát pattintott a kapu közepébe.

1-1

Olvastuk a hollandok bejátszását, de ők is a miénket. A következő már eljutott viszont Van der Slothoz, aki közelről nem hibázott.

1-0

Elhoztuk a labdát, de az első lövésünk elhalt a blokkban. Parkes viszont labdát szerzett, kapura tört és csak szabálytalanul tudták megállítani. Keszthelyi bebombázta az első gólt.

Két év után lehetne rendes játékidőben nyerni

Az utóbbi időben nem sok szerencsénk volt a hollandok ellen, 2019-ben 2-2 győzelem a mérleg mindkét oldalon, de az egyik sikerünk egy barátságos találkozó volt. 2018-ban mindkét meccsünket Hollandia nyerte, de rendes játékidőben 2017 nyara óta nem tudtunk nyerni tétmeccsen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik