Sport

Nagy fordítás, újabb világbajnok esett ki a dartsvébéről

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a 2020-as darts-világbajnokságon a kétszeres vb-győztes Adrian Lewis számára. Pedig az angol játékos karnyújtásnyira volt a továbbjutástól Dimitri van den Bergh ellen, de nem tudta lezárni a meccset és 4-3-ra kikapott.

Az angol jól kezdett, magabiztosan hozta az első két szettet, a harmadikat ugyan elveszítette, de a negyedikben, egy hektikus végjátékban javítani tudott. Innentől kezdve azonban leblokkolt 2011 és 2012 aranyérmese, a következő három játszmában összesen három leget nyert.

Belga riválisa közben szárnyalt, egyre magabiztosabb volt, majd a döntő felvonásban megnyerte a mérkőzést, a vb egyik legnagyobb fordítását bemutatva. A nyolc között a Gary Andersont búcsúztató Nathan Aspinall lesz majd az ellenfele.

Dariusz Labanauszkasz nyolc közé jutása sem volt kisebb meglepetés, a litván a világranglista-25. angol Steve Beatont verte 4-2-re, és ott lesz a negyeddöntőben Luke Humphries is, aki 4-1-re nyert Kim Huybrechts ellen.

Kiemelt kép: Alex Burstow/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik