Sport

Tovább írja a csodát a darts-vb királynője

Tovább írja a történelmet a dartsos Fallon Sherrock, aki első nőként nyert mérkőzést a PDC-világbajnokságon, majd a második fordulóban legyőzte az osztrák Mensur Suljovicot.

Itt az első női dartsos, aki meccset nyert a PDC-vébén
Jegyezzük meg a nevet: Fallon Sherrock.

A 11. helyen kiemelt Suljovic csak most játszotta első meccsét a tornán, hiszen az első körben erőnyerő volt, míg Sherrock már játékban volt, és a Ted Evetts elleni sikerével egy csapásra megismerte a nevét a sportvilág.

Súlyos vesebetegségét és a kritikákat is legyőzte a dartsvébé női sztárja
Fallon Sherrock arca a gyógyszeres kezelés miatt elváltozott, így folyamatosan gúnyolták. Ma már imádja őt a közönség.

Suljovic nyerte az első két leget, majd Sherrock 81-ről szállt ki, amivel szépített, majd a következő legben még ezt is felülmúlta, amikor 131-ről fejezte be a játékot.  Sőt, lendületből behúzta a szettet is, 70-ről kezdte az utolsó három nyilat, és dupla 20-assal szállt ki.

A második szett pont fordítva alakult, mint az első, Sherrock 104-ről és 64-ről kiszállva már 2-0-ra vezetett, Suljovic azonban összekapta magát, és zsinórban három leget besöpörve egyenlített.

Úgy tűnt, Suljovic felülkerekedik, mert újabb két leget nyerve 2-0-ra elhúzott a harmadik játszmában, ám jött az újabb fordulat, Sherrock egy 15 és egy 11 nyilas játékkal egyenlített. Aztán a szettről döntő játékban Suljovicot mintha kizökkentette volna, hogy a közönség ellen szurkolt, három szettnyilat is elrontott, Sherrock pedig egyből kidobta a dupla 16-ot, és immár 2-1-re vezetett.

A negyedik játszmában 2-2-nél az volt a kérdés, meccsben tud-e maradni Suljovic. Meg is kapta az esélyt, de a dupla 20-ast elvétette, Sherrock pedig hideg fejjel és vajkézzel befejezte a meccset, 86-ról indulva dobott két 18-ast, majd stílszerűen a bullt kidobva zárta le a meccset, így ott van a harmadik fordulóban.

A 25 éves angol dartsos 90,67-es átlaggal zárt a meccset, ami rosszabb volt ellenfeléénél (92,31), Sherrock azonban 69 százalékkal dobta a kiszállókat, míg a 11. kiemelt csak 36 százalékkal, ez döntött.

A Twitter valósággal felrobbant Sherrock győzelme után, és a reakciókat látva a nők között legalább annyi rajongót szerzett magának, mint ahány férfi adózott a teljesítménye előtt csodálattal.

A világ legjobb játékosai közül kettőt is legyőzte. Ha ez nem elég ahhoz, hogy az ember elhiggyék, hogy a nők is lehetnek jók a dartsban, akkor nem tudom, mit kellene csinálnom

– nyilatkozta Sherrock, aki december 27-én a délutáni programban a 22. helyen kiemelt Chris Dobey ellen folytatja.

Mindenki vele akart beszélni a nagy skalp begyűjtése után:

Az esti program másik három meccse nem hozott sok izgalmat, Daryl Gurney, Glen Durrant és Dimitri van den Bergh is szettveszteség nélkül jutott tovább. Van der Bergh 103,81-es átlagot produkált Josh Payne ellen, ez a legmagasabb eddig a tornán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik