Sport

Szívesen – üzente a svéd kézis

A svéd női kézilabda-válogatott kiütötte Németországot és így a hetedik helyen végzett a Japánban zajló világbajnokságon. Nagy segítség volt ez számunkra, ugyanis a magyar válogatott így ott lehet a tavaszi olimpiai selejtezőtornán.

A svédek sikerében kulcsszerep jutott Jamina Robertsnek, aki négy gólt szerzett és heteseket harcolt ki. A balátlövő korábban játszott az NB I-ben, a 2017-18-as szezonban volt az Érd játékosa.

Szívesen!

mondta mosolyogva a Nemzeti Sport újságírójának Roberts a mérkőzés után.

A sportnapilap cikke szerint a svéd kapitány, Henrik Signell is megjegyezte: jó látni, hogy a sikerükkel másnak is örömet okoztak.

Kereshetünk kifogásokat, de úgy tűntünk, mint akik beestek a kézi-vb-re
A Kézivezérlés elemzői (Borsos Attila és Ágai Kis András) nem is annyira a jövőről, mint inkább a közelmúltról, a világbajnokságról beszélgettek a Sport TV és a 24.hu közös podcastjának legutóbbi adásában.

A magyar válogatott a 14. helyen zárta az olimpiai kvalifikációs vb-t, ugyanakkor az eredmények úgy alakultak, hogy a tavalyi Európa-bajnoki hetedik hellyel még selejtezhetünk az olimpiáért. A szerb és a kínai csapat mellett a mostani vébb harmadik helyezettje lesz az ellenfelünk márciusban. A tornát nagy valószínűséggel a vb-bronzérmes válogatott rendezi, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának.

Kiemelt kép: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik