Sport

Alonso és a Toyota idén is megnyerte a Le Mans-i 24 órást

2018 után idén is a Fernando Alonsóval felálló Toyota-csapat nyerte a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Alonso Sebastien Buemivel és Nakadzsima Kazuki alkotta a győztes csapatot, akik korábban szintén versenyeztek a Forma-1-ben.

A második helyen szintén egy Toyota végzett, a 7-es rajtszámú autó, amelyet Mike Conwey, Kobajasi Kamui és José María López vezetett, egészen az utolsó óráig az élen haladt, de két defekt miatt végül a második helyen ért célba.

Alonsóék végül a 385 körös megbízhatósági versenyt 17 másodperces előnnyel nyerték meg.

„Úgy érzem, a hetes autó gyorsabb volt nálunk, megérdemelték volna a győzelmet, de most a szerencse a mi javunkra győzött. A szerencse néha nagy szerepet játszik az autósportban, és ma hihetetlenül szerencsések voltunk, mert nem érdemeltük meg az első helyet, mégis a miénk lett” – nyilatkozta Alonso, aki szerencsét hozott a Toyotának, mivel a japán gyártó egészen tavalyig sikertelenül próbálkozott Le Mans-ban, azóta viszont kétszer is nyert.

Az SMP Racing BR Engineering autója végzett a harmadik helyen, amelynek egyik pilótája Alonso korábbi mclarenes csapattársa, Stoffel Vandoorne volt.

A Toyota a mostani sikerrel megnyerte a megbízhatósági világbajnokságot (WEC), Alonso pedig már korábban jelezte, hogy Le Mans után otthagyja a sorozatot.

Alonso máris megunta a sorozatot, ahova átigazolt
Új kihívásokra vágyik, például kipróbálná magát a Dakaron.

Kiemelt kép: Fred TANNEAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik