Sport

Így szívatta meg csúnyán Fernando Alonsót saját csapata

Ahogy arról mi is korábban beszámoltunk, őrült blama történt meg Fernando Alonsóval, akinek nem sikerült a McLarennel (Carlinnal) kvalifikálnia az Indy500-asra. A kétszeres Forma-1-es világbajnok egy sor komikus csapatdöntésnek és egyszerű hiba miatt maradt le a versenyről.

Az AP egy hosszú cikkben foglalta össze, mi is vezetett az óriási buktához: kiderült, a csapat egyszerűen nem volt eléggé felkészülve a versenyre.

Az egész ott kezdődött, hogy a teszt előtt egy héttel kiderült, hogy nincs kormánykerék az autóhoz. Aztán az autók nem a szokásos (kért és elvárt) színben jöttek, ezért vissza kellett küldeni őket a Carlinnak, hogy újrafessék őket – a tartalék kasztnit még festették, amikor Alonso összetörte az autót, ezzel két napot vesztettek a felkészülés során.

A Carlin eredetileg két autóval indult volna a legendás versenyen, de kitalálták, hogy legyen három. Csakhogy így nem maradt elég erőforrás Alonso autójára.

A sor folytatódott, nem vették észre Alonso defektjét az egyik teszten, de a legkomikusabb mind közül, hogy az adatok betáplálása során rosszul váltották át a számokat metrikus számokra, így Alonso autója a földet súrolta.

Kiemelt fotó: Michael Hickey/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik