Sport

A menedzser, aki felfedezte a szlovák csodabogarat

Május 11-én Bolognában indul a 2019-es Giro d'Italia, a világ egyik legrangosabb kerékpárversenye. A rajtot megelőző napokban a városban jártunk, ahol Roberto Amadio korábbi versenyzővel és sportmenedzserrel is beszélhettünk. Amadió pályafutása során rengeteg klasszissal dolgozott együtt , többek közt a szlovák Peter Sagan felfedezésében és nevelésében is részt vett.

Roberto Amadio egykori amatőr világbajnok 1986 és 1989 között profiként, főleg sprinterként versenyzett, ezen időszak alatt két Tour de France-on is szerepelt. Rövid pályafutása után menedzseri feladatokba kezdett, először 1992-ben, az olasz Jolly Componibilinél kapott munkát.

Később több csapatnál is megfordult, ezek közül a legismertebb a Liquigas és a Cannondale voltak, ahol csapatmenedzserként és igazgatóként is tevékenykedett. Tíz éven át volt profi csapata, ezen évek alatt olyan versenyzőkkel dolgozott együtt, mint Ivan Basso, Vincenzo Nibali, Roman Kreuziger, Fabio Sabatini, Filippo Pozzato, Elia Viviani vagy Peter Sagan, akik közül sokan Amadio keze alatt váltak a sportág meghatározó alakjaivá. Amadio jelenleg egy kerékpársporttal foglalkozó tanácsadócégnél dolgozik.

Amadio 2008-ban a Liquigas tagjaként – Fotó: JOEL SAGET / AFP

Sportigazgatóként mindig arra törekedett, hogy csapata inkább a fiatalok kinevelésére összpontosítson, kifejezetten nagy nevek igazolásával nemigen foglalkoztak.

Amadio nagyban hozzájárult több, később megkerülhetetlenné váló versenyző, így a szlovák Peter Sagan felfedezésében is.

A csapatvezetők feladata többek közt az, hogy folyamatosan figyeljék a világszerte zajló kisebb versenyeket, akár hegyi, akár terep-, akár országúti kerékpározásról van szó, és Amadio komolyan vette küldetését. Sagan mountain bike-ban és cyclocrossban is kimagasló eredményeket ért el, egy alkalommal pedig a terepbicikli-világbajnokság épp Trevisión, Amadio háza mellett haladt át. Így nem kellett messzire mennie, hogy közelről is megnézhesse a sokak által dicsért szlovákot. A versenyen a fiatal a második helyen végzett, innen egyenes út vezetett egy személyes találkozóhoz.

„Egy kicsit úgy kezeltem, mintha a fiam lenne”

Amadio segítségével Sagan Trencsénből egy olasz amatőr csapathoz került egyéves szerződéssel, emellett iskolába is beíratták, hiszen semmilyen nyelven nem beszélt. Fél év után, 2010-ben egyértelművé vált, hogy a szlovák kimagaslik a csapatból, így a Liquigasban folytathatta. Ekkor Sagan 19 éves volt, a csapatorvosok szerint ugyanakkor fizikálisan jóval megelőzte kortársait.

Rögtön az első profi versenyén, az Ausztráliában zajló Tour Down Underen megmutatta, hogy még sokra hivatott: Alejandro Valverde, Luis León Sánchez és Cadel Evans mellé csatlakozott egy szökéshez, és végül negyedik helyen végzett a szakaszon. Egy neo prótól (azaz profi karrierje első két szezonját töltő versenyzőtől) ez kifejezetten komoly teljesítménynek számít. Sagan fanatizmusát az évek során sokszor bizonyította, az ausztrál versenyen hatalmasat esett, hat öltéssel kellett összevarrni a karsebét, őt mégis csak az érdekelte, hogy részt vehet-e a másnapi futamon. A szlovák további hat éven át maradt Amadio mellett, az évek során pedig rengeteg rangos címet szerzett, 2013-ban hazájában az év sportolójának választották.

Fotó: 24.hu

Amadio elmondása szerint egyből felfedezte az akkor 19 éves versenyzőben rejlő lehetőségeket, a sportigazgató és a versenyző között szoros kapcsolat alakult ki.

Egy kicsit úgy kezeltem, mintha a fiam lenne

– mondta Amadio, hozzátéve, hogy a fiatalt ő hozta el Olaszországba, ő taníttatta, ő vezette be a profi országúti kerékpározás világába, sőt Sagan egy ideig még az otthonában is lakott.

A kerékpársportban a fiatalok nevelése különösen nagy hatással van a későbbi karrierre. A neo prókat minimum 2-3 évig nem szerepeltetik nagy körversenyen, hogy nehogy túl nagy terhelésnek tegyék ki őket, ugyanakkor elegendő versenyzést kell nekik biztosítani, hogy szokják a közeget. Amadióék Sagan részére speciális programot dolgoztak ki, hasonlót alkalmaztak később a Cannondale-hez 2014-ben igazolt Alberto Bettiolnál.

Lassan a Giro d’Italián is elindulna

Sagan mindig is különleges karakter volt, rengeteg történet kering furcsa szokásairól: amatőr versenyzőként sokan csodabogárnak nézték: csak vizet ivott, egyszerű pólóban és teniszcipőben állt rajthoz, és a Szlovák Kupán egy alkalommal tévedésből nem jutott versenybiciklihez, ezért egy egyszerű bolti kerékpárral indult – majd nyert. Amadio szerint a szlovák személyiségében nem sokat változott, kifejezetten könnyű vele együtt dolgozni, hiszen mindenre hajlandó, hogy tanuljon és fejlődjön.

Fotó: DIRK WAEM / AFP

Sagan pályafutása során rengeteg értékes címhez jutott, a Tour de France-on 2012 és 2016 között minden évben, illetve 2018-ban is megnyerte a pontversenyt. A Giro d’Italian még nem vett részt, noha régóta tervezgeti az indulást. Egy profi kerékpáros karrierje nagyjából 10-15 évig tart, így valószínű, hogy az elkövetkező 5-6 évben ezen versenysorozatba is bekapcsolódik.

Jövőre Budapestről indul a Giro d’Italia, hazánkban három szakaszt fognak megszervezni.

Bár a versenyzők indulását rengeteg tényező, többek közt a csapatérdek is befolyásolja, Sagan hazájához ennél közelebb valószínűleg sosem indulhatna nagy, háromhetes körversenyen. Ki tudja, a szlovák talán épp Magyarországon debütál majd a Giro d’Italián.

Giro d’Italia, első szakasz, május 11

Bologna, 8.2 km, egyéni időfutam

Kiemelt fotó: DAVID STOCKMAN / BELGA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik