Sport

Top játékosok búcsúztatták a férfi pingpongosokat Budapesten

Mind a négy magyar férfi játékos búcsúzott az egyes első fordulójában a budapesti asztalitenisz-világbajnokság keddi napján. Mindannyian a selejtezőből jutottak fel a főtáblára és a sorsolásnál nem állt melléjük a szerencse, Majoros kivételével ugyanis top 20-as ellenfelet kaptak.

Parádés magyar szereplés, többen is főtáblán a budapesti vébén
A nőknél hárman, a férfiaknál négyen vették sikerrel a selejtezőt.

Ecseki Nándor (114. a világranglistán) riválisa az a tajvani Csüang Csi-jüan volt, aki jelenleg 20. a nemzetközi szövetség rangsorában, de legjobbjaként állt már harmadik helyen is. Kettejük meccsét végig a 38 éves ázsiai irányította, a 22 éves magyar játszmát sem tudott nyerni.

Szudi Ádám (136., nyitóképünkön) a svédek jelenlegi legjobbjával, Mattias Falckkal (16.) csapott össze. A magyar játékos előzetesen azt mondta, olyan ellenfelet szeretne kapni, aki jó ugyan, de az éles helyzetekben “meg tud remegni”. Mint kiderült, a skandináv pingpongos nem ebbe a kategóriába tartozik. Hiába nyerte meg ugyanis az első szettet Szudi, és vezetett a másodikban is 5-0-ra, két szett után mégis 1-1 volt az állás. A folytatásban is Falck akarata érvényesült, így a vége ötjátszmás svéd győzelem lett, Szudi pedig a továbbiakban a férfi és a vegyes párosra összpontosíthat.

Lakatos Tamás (135.) vetélytársa a németek egyik legjobbja, Patrick Franziska volt, és ugyan a harmadik felvonásban a magyar közel került a szettnyeréshez, végül nem sikerült szépítenie, és sima vereséget szenvedett.

A világranglista jelenlegi legjobb magyarja, Majoros Bence (108.) a cseh Pavel Sirucekkel (62.) nézett farkasszemet, a hazai játékosok közül talán neki volt a legnagyobb esélye arra, hogy meglepetést okozzon. Jól is kezdett, az első és a harmadik játszmát begyűjtötte, de ellenfele mindkétszer egyenlíteni tudott, majd a 21 éves magyarnak kellett egalizálnia, így jöhetett a döntő játszma. A meccs hajrájának 7-7-ről vágtak neki a felek. A végjátékot aztán a 26 éves cseh bírta jobban, és második meccslabdáját értékesítve ő jutott a legjobb 64 közé.

Végeredmény – Asztalitenisz-vb, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Mattias Falck (svéd, 16.)-Szudi Ádám 4-1 (-8, 8, 4, 5, 5)
Patrick Franziska (német, 17.)-Lakatos Tamás 4-0 (7, 6, 9, 9)
Csüang Csi-jüan (tajvani, 19.) – Ecseki Nándor 4-0 (8, 9, 5, 11)
Pavel Sirucek (cseh, 53.)-Majoros Bence 4-3 (-9, 4, -6, 9, 4, -6, 9)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik